Gyalogosan is érkeztek zarándokok a Missziós Kereszthez Kisvárdára 2018. március 11-én.
Március 10. és 12. között Kisvárdán időzött a Missziós Kereszt, melynek tiszteletére a Kisvárdai Esperesi Kerület minden papja és egyházközsége ellátogatott a Szent György Görögkatolikus Templomba. Tekintélyt parancsoló jelenléte egyházmegyénkben egyre inkább előrevisz böjti felajánlásainkban a húsvét felé. Így – kedves áldozat gyanánt – március 11-én sokan gyalogosan indultak el a kisvárdai templomba, oda, ahol a zarándokok fogadása szokatlan esemény. Az Ajakról, Aranyosapátiból, Tornyospálcáról érkezőkhöz a környező településekről is sokan csatlakoztak. S aki vállalkozott az útra – akár kocsival, akár anélkül –, bizonyosan nem csalódott.
Már a kereszttel együtt töltött első estén megtelt a templom, amikor dr. Papp Tibor parókus, teológiai tanár vetítéses előadással mutatta be a Keresztet és a „vele együtt érkező” szentek életét. Ezt követően Kocsis István aranyosapáti parókus katekézisét hallgatták meg a hívek az Eucharisztiáról, melyben – az előadó tanítása szerint – a személyes jelenlétét nekünk hagyó Krisztus ajándékát láthatjuk.
A következő szertartás, az Akathisztosz előtt a pátrohai és nyírtassi egyházközségek hívei Sík Sándor Keresztút című művét adták elő zenei kísérettel. A főként fiatalokat megszólító taizéi imaóra 23.00 órától kezdődött Pindzsu István kisvárdai segédlelkész vezetésével, aki diameditációjában a nagyböjtről, mint labirintusról elmélkedett, melyben a kereszt ad útmutatást önmagunkhoz, Istenhez és felebarátunkhoz. Aznap este hajnalig tartott az Evangélium olvasása, a közös elcsendesülés.
Vasárnap a délutáni imaórák után érkeztek meg a zarándokcsoportok, hogy a 17.00 órától kezdődő Szent Liturgián együtt ünnepelhessenek. A szertartást Szocska A. Ábel apostoli kormányzó jelenlétében Szabó Gábor esperes, demecseri parókus vezette, a kerület papjai koncelebráltak.
Szabó Gábor esperes atya arra a kérdésre kereste a választ, hogy miért van itt ez a Kereszt, mi a jelentősége a saját életünkben. Nekünk, akik hiszünk, Szent Pál szavai nyomán a kereszt Isten ereje és az Isten bölcsessége. Árnyékában állva eltűnik saját árnyékoldalunk, a bűn. S most, hogy itt áll előttünk ez a Missziós Kereszt, rajta Krisztus keresztjének egy kicsiny darabkájával, elgondolkodtat: vajon milyen lehetett Cirenei Simonnak Jézus keresztjét cipelni. Mindenki életében vannak kisebb-nagyobb keresztek: betegség, fájdalom gyász, de Krisztus jó barátként velünk van a bajban. Ha kétkedünk, akkor az Evangéliumból ismert beteg gyermek édesapjával együtt kiálthatunk hozzá: „Hiszek, Uram, segíts az én hitetlenségemen!” (Mk 9,24)
„Azért van itt ez a Kereszt – talán nem véletlenül – hogy felrázza lelkünket, figyelmeztessen, bátorítson bennünket, megerősítse hitünk.” – fogalmazta meg gondolatait az atya.
Szocska A. Ábel apostoli kormányzó „Krisztus keresztje alól” köszöntötte a zarándokokat és paptestvéreit, akik ebben a kerületben az összetartás szép példáját adják. E különleges alkalomból így szólt a hívekhez: „Nem mindennap adatik életünkben, hogy egy picit belekapaszkodhatunk Krisztus keresztjébe. Ahogyan Krisztus széppé tette a fájdalomnak a megaláztatásnak a szenvedésnek a fáját, úgy tegye széppé életünkben a megpróbáltatásokat, a szenvedéseket, a fájdalmakat.”
A Szent György Görögkatolikus Általános Iskola növendékei citerával, néptánccal és pantomimjátékkal köszöntötték a Kereszt előtt hódoló híveket. A Görögkatolikus Karitász kisvárdai csoportjának köszönhetően pedig testileg is erőt gyűjthetett mindenki az éjszakai virrasztáshoz.
A kereszt kisvárdai tartózkodásának utolsó napján a házigazda parókus atya tartott lelkigyakorlatos elmélkedést a Szent László Katolikus Gimnázium tanulóinak, hittanórát a Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola legkisebb és legnagyobb növendékeinek egyaránt.
Nagy a te kereszted ereje, Uram, mert az egy helyen ásatott le a földbe, mégis hatása kiterjedt az egész világra, s a halászokból apostolokat, a pogányokból pedig vértanúkat szerzett, hogy imádkozzanak a mi lelkünkért. (sztihira)
Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |