Christian gypsy radio starts

Keresztény roma rádió indul

A hazai cigányság felemeléséért internetes rádióadást indítanak novembertől a magyar nyelvű Mária Rádiók, ehhez toborozzák az önkénteseket.

Forrás: veol.hu, fotó: Laskovics Márió/Napló2018. március 13. 13:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2230 napja íródott

Társadalmunk egyik legégetőbb problémájára, a roma kisebbség helyzetére fókuszáló 24 órás internetes rádióadás kialakításába fogtak a magyar nyelvű Mária Rádiók. A Romano Mária Rádió a cigányságban rejlő értékeket, jó példákat igyekszik majd bemutatni, illetve erősíteni a cigány és nem cigány társadalom közötti párbeszédet. E kezdeményezés keretében tartottak együttműködési tréninget, rádiós műhelymunkát helyi önkéntesek toborzására, mozgósítására múlt szerdán a Szent Anna-plébánián.

Az alakuló, november 25-én – Krisztus király ünnepén – induló Romano Mária Rádió koordinátora, Sárközi-Oláh Anita elmondta, a szakmai és a lelki hátteret a magyar Mária Rádió biztosítja.

– A Szűzanya szívében mindig benne volt az indíttatás, hogyan lehetne a cigány-magyar megbékélés ügyén dolgozni. Prontvai Vera felelős főszerkesztő állt elő az ötlettel, hogy hozzunk létre egy keresztény roma Mária Rádiót. A műsorok magyar nyelven készülnek majd, mert a hazai cigányság nagy része magyar anyanyelvű, azonban az imádságos műsorok cigány nyelven is elhangzanak, továbbá egy, a cigány nyelvvel foglalkozó műsort is tervezünk készíteni – vetítette elő.

A képzés kapcsán elárulta, a roma rádió előkészületi munkálatai során december óta járják az országot a célból, hogy havonta más helyszínen ismerjék meg a helyi cigány közösséget, ahonnan a rádiós műsorkészítésre alkalmas önkénteseket toboroznak, illetve jó kapcsolatokat alakítsanak ki a helyi rádiós lelki vezető és a romák között. A résztvevők cigány népismerettel találkoznak, valamint megismerik a rádiózás alapjait. A határon túli magyar Mária Rádiókat is igyekeznek bevonni a munkafolyamatokba. Volt már képzésük Pécsett, Esztergomban, és a közeljövőben Komlóra, Bérbaltavárra látogatnak. Várják a leendő, roma és nem roma önkéntes munkatársakat, számukra májusban tartanak szakmai továbbképzést.

Forrás: veol.hu, fotó: Laskovics Márió/Napló

Nyíregyházi Egyházmegye

roma rádió, cigánypasztoráció




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert