Apostoli királyaink nyomában – verseny Nyírlugoson

Apostoli királyaink nyomában – verseny Nyírlugoson

Apostoli királyaink nyomában címmel hirdettek versenyt a nyírlugosi görögkatolikus iskolában. Tíz intézmény tanulói vettek részt a megmérettetésen 2018. március 7-én.

Forrás és fotó: Elek Szilárd intézményvezető2018. március 14. 23:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2206 napja íródott

2018. március 7-én 14.00 órakor vette kezdetét a nyírlugosi Szent Péter és Pál Görögkatolikus Általános Iskolában az Apostoli királyaink nyomában elnevezésű történelmi verseny, melyen a Szent Péter és Pál-iskola mellett még tíz általános iskola 88 tanulója mérte össze a tudását évfolyamonként. Az ünnepélyes eredményhirdetésre 2018. március 14-én, az 1848-as forradalom emlékére tartott megemlékezést követően került sor, melyet a 7.b osztály tanulói és az iskola énekkara adott elő (felkészítő tanárok: Nagyné Kosik Éva és Zengőváriné Soós Tímea). Minden évfolyam első három helyezettje kapott könyvjutalmat, a felkészítő tanárok pedig jelképes ajándékokat munkájukért.

Gratulálunk a verseny minden résztvevőjének, megkülönböztetett figyelemmel a helyezést elérőknek, akinek az alábbiakban a névsorát is közöljük.

Forrás és fotó: Elek Szilárd intézményvezető

Nyíregyházi Egyházmegye

verseny, Nyírlugos
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert