A legcsodálatosabb ajándék és a legfélelmesebb titok – Sapientia-nap az Eucharisztiáról

A legcsodálatosabb ajándék és a legfélelmesebb titok – Sapientia-nap az Eucharisztiáról

Az Eucharisztiáról szólt a március 17-én megtartott Sapientia-nap egész napos konferenciája a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.

Forrás: Körössy László/Magyar Kurír, fotó: Merényi Zita2018. március 20. 09:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 150 napja íródott

Várnai Jakab OFM, a Sapientia Főiskola rektora bevezetőjében elmondta, a félévente megrendezett tanulmányi nap ezúttal a főiskola szellemi-lelki előkészülete a 2020-ban Budapesten sorra kerülő eucharisztikus világkongresszusra. A rektor a hallgatóság figyelmébe ajánlotta Assisi Szent Ferenc gondolatát, amely szerint „a szentmisében egyedül Krisztus működik úgy, ahogy neki tetszik”. Várnai Jakab hozzátette: nem mondjuk azt, hogy teológiával, az értelem erejével megragadhatjuk az Eucharisztia lényegét, ugyanakkor az is igaz, hogy az értelemmel való megközelítés nélkül hiányos marad az eucharisztikus életünk. Ezután egy múlt század eleji és egy közelmúltbeli megtéréstörténet felidézésével érzékeltette az Eucharisztiában jelenlévő Jézus valóságát, hatékony erejét; Isten működését a világban.

A Sapientia-nap első előadója, Szatmári Györgyi, a főiskola biblikus-teológiai tanszékének tanára az eledel motívumáról beszélt János evangéliumának szövegei alapján. Az úgynevezett kafarnaumi beszéd egyik mondatát elemezte, annak lényegét bontotta ki. „Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért” (Jn 6,51). A szövegben található „testem” kifejezés görög eredetije a szarxszóból származik, ami egyúttal húst is jelent, s amelyben ez által feltárul az ószövetségi pászka-bárány tipológia, s mindez Jézus megváltó halálára emlékeztet. Megbotránkoztató beszéd volt ez a zsidók szemében, és a tanítványok között is megosztottságot eredményezett; a mindenkori Egyháznak is meg kell hoznia az alapvető döntést, Júdás vagy Péter útját járja, hiszi-e ezt, vagy sem – mondta az előadó. Arra is rámutatott, hogy Jézus és Péter ismert dialógusában („Szeretsz engem? Uram, tudod, hogy szeretlek.”) az agapeo és a fileo ige jelentésárnyalatának szokásos megkülönböztetése nem tartható fenn: a János-evangélium szóhasználata alapján az utóbbi nem jelent alacsonyabb szintű szeretetet, ellenkezőleg: a legintenzívebb, a végsőkig menő szeretetre utal, ami például az Atya kapcsolata a Fiú felé, vagy a Fiú szeretete tanítványai irányában.

Az előadó öt evangéliumi lakoma-elbeszélést (többek közt a kánai menyegző, az ötezer ember megvendégelése és a betániai vacsora története) elemezve rámutatott, hogy ezekben mind megvan az utalás a zsidó pászka ünnepre, a pusztai vándorlásra, a sínai szövetségkötésre. A szövetség, az ünnep Jézus személyes pászkájában teljesedik be. Ezek az elbeszélések egyúttal Jézus önátadásának és közösségteremtő erejének példázatai.

Jézus eledele pedig az, hogy cselekszi az őt küldő akaratát, és véghezviszi (teljességre juttatja), amit az Atya rábízott. Ő maga is eledel: testté, hússá lett, azaz radikálisan vállalta az emberi létet, egyúttal hatalmat kapott minden test felett.

A következő előadó, Perendy László SchP összefoglalta a korai Egyház tanítását az Eucharisztiáról, a II. és III. századi üldözések kontextusában. A patrológiatanár Antiochiai Szent Ignác levelei, Szmirnai Szent Polikárp vértanú aktája és Karthágói Szent Ciprián Eucharisztiáról szóló traktátusa alapján aláhúzta az Egyház meggyőződését: Krisztus (a bor) vagy a nép (a víz) nélkül nem jöhet létre az áldozat; az Úr egyesül népével az Eucharisztiában, s ez a szeretetkapcsolat megbonthatatlan; kimutatta a korai Egyházban már meglévő eucharisztikus elemeket (hálaadás, lélekhívás) és az Eucharisztia életadó erejének megvallását.

Lukács László SchP, a Sapientia alapítója, a dogmatika tanszék emeritus professzora az Ecclesia de Eucharistia című előadásának elején megvallotta: „az Eucharisztia a legfélelmesebb titok és a legcsodálatosabb ajándék”. Vázolta az ősegyház, az egyházatyák kora, a középkor, a II. vatikáni zsinat és az azt követően kibontakozó eucharisztikus ekkleziológia szempontjait, felfogását az Eucharisztiáról.

Szent Ágostont idézte, aki kimondta: „Az Eucharisztiában az egész Krisztus van jelen, a Fő és a teste.” Utóbbi az Egyházra mint misztikus testre utal. Ez a szemlélet később elhalványult, majd korunkra újraéledt, főként Henri de Lubac (1896–1991) teológiai munkássága nyomán: az Egyház misztériuma egységben van az Eucharisztiával (a reciprok kauzalitás módján).

Napjaink eucharisztikus kommunió-ekleziológiája a kezdetekben VI. Pál tanítása nyomán, később Szent II. János Pál több levelében, beszédében bontakozik ki, majd XVI. Benedek idején válik karakteressé („az emberek olyan Istent akarnak, akit távol tarthatnak maguktól, pedig a közel levő Istenre van szükségük”), és Ferenc pápa személyében, tanításában gyakorlati jelleget kap. „Az Eucharisztia (…) jelenvalóvá teszi a húsvéti misztériumot, (…) képessé tesz arra, hogy egészen odaadjuk magunkat felebarátainkért” – tanítja Ferenc pápa.

A Sapientia-nap Deák Hedvig OP előadásával folytatódott. A főiskola dogmatika tanszékének oktatója a párbeszéd helyzetébe állította a ma is élő Robert Daily SJ és az 1933-ban elhunyt Maurice de la Taille SJ tanítását az Eucharisztiáról mint áldozatról. Rámutatott, hogy az Egyház mindmáig nem definiálta, miben áll ennek az áldozatnak a valósága. Mára kialakult az áldozat hagyományos fogalmának újraértelmezése (Robert Daily SJ), ami elszakad a kultusztól, az ajándékjelleget hangsúlyozza, és ugyanakkor teológiailag több szempontból kifogásolható rendszert alkot. Deák Hedvig OP előadásában leszögezte, a teológiai próbálkozásokban (hipotézisek) egyszerre kell fenntartani az áldozat- és az ajándékjelleget, s erre nagyszabású kísérletet tett Maurice de la Taille.

Az Eucharisztia vétele, az áldozás lelki történésébe, a meghívás, a találkozás, életadás, a küldetés, a Krisztussá lényegülés valóságába történő bevonódást segítette Gérecz Imre OSB Részesedés az Eucharisztiában című előadása, amelyben öt communio-antifóna (gregorián áldozási ének) dallamának, szövegének, dramaturgiájának elemzésével közelített a misztériumhoz.

A délutáni első előadásban Bagyinszki Ágoston OFM beszélt a Logosz önközléséről az Egyház Eucharisztiájában, felhívta a figyelmet az Ige misztériumának és a szentség misztériumának összefonódására. Szent Ágostont idézte, aki szerint az Ige hallható szentség (sacramentum audibile), a szentség pedig látható Ige (verbum visibile). Ha e kettő elválik egymástól, akkor „mágikus asszociációkat kelthet a szentségek vételének gyakorlata, illetve Isten szava elvont doktrínává lesz”(Karl Rahner).

Nobilis Márió Az Eucharisztiát ünneplő közösség a környezeti válság korában címmel megtartott előadásában Ferenc pápa Laudato si’ enciklikája nyomán hangsúlyozta, hogy az Eucharisztia arra késztet minket, hogy az egész teremtett világ őrei legyünk. Rámutatott, hogy ezekben a gondolatokban Teilhard de Chardin teológiája cseng vissza, és napjainkban sürgetően aktuális. Emberi oldalról az Eucharisztia a teremtés felemelése Istenhez, s ez minden megkeresztelt hívő osztályrésze, nemcsak a papé (Ioannis Zizioulas ortodox teológus). Denis Edwards ausztrál teológus egyenesen azt mondja, az Eucharisztia meghív, sőt megköveteli, hogy a teremtményekre úgy tekintsünk, ahogy Isten tekint rájuk.

A konferencia befejező előadását Versegi Beáta Mária CB tartotta az eucharisztikus lelkiségről. Feltette a kérdést: vajon az Eucharisztia keresztény lelki tapasztalatunk helye és ideje? Vagy azt valahol másutt keressük? Minden más fontosabb? Egyáltalán akarjuk-e ezt a megtapasztalást?

Az előadó kijelentette: a szentmise olyan történés, amikor Isten kommunikál velünk: a szertartás elején párbeszédben, azután a felajánlásban, a konszekrációban, majd a szentáldozásban (communio). Átlényegít, egyesül velünk. A küldetésünk nem a mise után, hanem a communióval, a szentáldozással kezdődik – hangsúlyozta Versegi Beáta.

Elmondta, hogy ha emberi kapcsolatainkban törekszünk a valódi jelenlétre, a valóság érzékelésére, az együttműködésre azzal, ami van (és nem azzal, ami jó lenne, ha lenne), és igyekszünk hálásnak lenni, akkor mindez segít, hogy Isten arcát megláthassuk mindenféle körülmény közepette, nemcsak a szakrális terekben.

Az előadó egy kérdéssel zárta előadását, amelyet a jelenlévők az Eucharisztiáról szóló Sapientia-nap összefoglalásának is tekinthettek: Ápolom-e a kapcsolatot azzal, aki eledellé tette magát értem?

Forrás: Körössy László/Magyar Kurír, fotó: Merényi Zita

Nyíregyházi Egyházmegye

Eucharisztia, Sapientia
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2018 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert