Nagyböjti készület a Szent Miklós Görögkatolikus Gimnáziumban

Nagyböjti készület a Szent Miklós Görögkatolikus Gimnáziumban

2018. március 26-27-én a nyíregyházi Szent Miklós-iskolában húsvétváró lelki napokat rendeztek. Az összefoglalót Tamás László, végzős növendék készítette.

Forrás: Tamás László 12. osztályos tanuló, fotó: Vajdicsné Keczán Ibolya2018. március 29. 08:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 200 napja íródott

Az egyházi évünk legszentebb hetét, a Nagyhetet megkezdve minden keresztény feladata a Jézus Krisztus kereszthalálára és föltámadására való készület. Isten kegyelméből mi is, a gimnázium tanulói és tanárai részt vehettünk egy intenzív készületen Nagyhétfő este a Szent Miklós-székesegyházban, Nyíregyházán, ahol Kovács Csaba atya vezetésével közösen virrasztottunk, s taizéi énekek segítségével elmélkedve és csöndben imádkozva érezhettük meg Krisztus közelségét és végtelen titkát. Az este mintha öt percig tartott volna, több fiatal is megemlítette, milyen gyorsan telt el a másfél órás virrasztás.

Előzőleg nagyböjti feladatot is kaptunk: minden osztálynak készítenie kellett egy rövid videót, bemutatva ezzel egy-egy főbűnt. Nagykedden délelőtt újult erővel folytathattuk a ráhangolódást, melyben segítségünkre volt Trella Tibor atya, aki a bűnökről, elsősorban a főbűnökről tartott előadást.  

A téma komorságának ellenére a nap ezen része humoros percekkel is megajándékozott bennünket. Mindenki megértette azt, amit az osztályok tanulói a rövid videókban szemléltetni akartak: hogy milyen nagy erőre van szükségünk a bűn elkerülésére, s ezt az erőt Isten biztosítja számunkra.

A második előadást nagy örömünkre Eperjes Károly művész úr tartotta, aki humorral fűszerezett, személyes történetekkel tett tanúságot hitéről. Mély istenszeretetről árulkodó szavai mindenkire nagy hatást gyakoroltak, s felismertették velünk a bennünk lakozó tékozló fiút.

Ezek után a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola passió játéka következett, végezetül egy Előszenteltek Liturgiája, amely gyönyörű dallamvilágával megkoronázta készületünket.

Forrás: Tamás László 12. osztályos tanuló, fotó: Vajdicsné Keczán Ibolya

Nyíregyházi Egyházmegye

lelki nap, Nyíregyháza, Szent Miklós
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2018 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert