2018. április 12 -én „Ablak az örökkévalóságra” címmel, 20 képzőművész alkotásaiból készített vándorkiállítás anyaga került bemutatásra.
A kiállítás a debreceni Érseki Hivatalból érkezett Nyíregyházára és egy hónapig lesz megtekinthető a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola aulájában. A tárlat mintegy kétszáz ikont, festményt, grafikát mutat be, amelyek elkészítése során az alkotó művészeket a magyar ifjúságért való imádság vezette.
A kiállítás nyitó gondolatait dr. Ivancsó István, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Liturgikus Tanszékének vezetője fogalmazta meg. Ezt követte a Szent Bazil Oktatási Központ diákjainak énekcsokra, majd Szocska A. Ábel apostoli kormányzó, kinevezett megyéspüspök gondolatai következtek, aki az ikonfestés rejtelmeibe vezette be a hallgatóságot, arról tartott rövid elmélkedést, hogy az ikonfestő a munkája végzése során hogyan használja a sötét, majd egyre világosodó színeket. Papp András görögkatolikus papnövendék szavalata után Latorczai-Újházi Aranka művésznő személyes gondolatait mondta el a vándorkiállítás céljáról és a művészek elkötelezettségéről.
A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola szeretettel vár minden érdeklődőt a különleges és mondanivalóját tekintve nagyon aktuális kiállítás megtekintésére.
Forrás: Inántsy-Pap Ágnes, fotó: Szilágyi Tibor
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |