Rehearsal in Máriapócs

Főpróbát tartottak a pócsi cigánygyermekek

Roma kulturális vetélkedőre készülnek a pócsi cigánygyerekek. Mintegy főpróbaként, a Nemzetiségek Házában adták elő 2018. április 14-én mindazt, amivel a vetélkedőre készülnek.

Forrás és fotó: Máriapócs – Nemzetiségek Háza2018. április 16. 15:15

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 460 napja íródott

A délután azzal kezdődött, hogy Horváthné Varga Alíz bemutatta a Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő Nemzetiségek Házát, annak programjait, tevékenységeit, eredményeit. Külön kiemelte, és ezt az ide rendszeresen járó fiatalok is megerősítették: a legnagyobb öröm, hogy a gyermekeken keresztül egész családokat sikerül megszólítani. Egy kislány elmondta, hogy élete legnagyobb élménye ide köti. Ugyanis korábban nem volt példa arra, hogy anyukájával együtt töltsön hosszabb időt, s közösen készítsenek valamit – ők kézműves foglalkozáson voltak itt először. Azóta rendszeres látogatói a háznak.

Kíváncsi volt a gyermekekre a görögországi Manel Nin püspök atya is, aki néhány napot Máriapócson töltött Grunda Dávid pappászentelése kapcsán. De vendégünk volt Papp Bertalan polgármester úr is, Orosz István kegyhelyigazgató atya, az egyházmegyei cigánypasztorációs referensi feladatokat ellátó feleségével együtt, és a gyermekekkel rendszeresen foglalkozó Vincze Tibor tanár úr. A programot mintegy hatvanan látogatták meg.

Havonta egy alkalommal a Ceferino Intézet által szervezett képzés zajlik Máriapócson. (Ennek köszönhetően lelkipásztori kisegítők munkájával egészülhet ki a közeljövőben a cigánypasztoráció több egyházközségben.) A képzésen résztvevők április 14-15-én éppen a kegyhelyen voltak, így a meghívott nyírkátai tánccsoport mellett ők is megnézték-meghallgatták a pócsi gyermekeket.

A meghirdetett vetélkedőre kötelező és szabadon választott versekkel, dalokkal, mesével készültek fel, emellett a cigányság történelméhez kapcsolódó, a regisztrált versenyzők számára megküldött „tananyaggal” is megbirkóztak.

Bízunk benne, hogy az április 25-i országos roma kulturális vetélkedőn ügyesen szerepelnek majd iskolásaink.

A „főpróbát” követően kis agapét tartottak, jóízű volt az étel mellett a beszélgetés is.

Az előadott mese, a szavalatok és énekek megtanulása heteket vett igénybe. Köszönet a türelemért a felkészítőknek, a szorgalomért, kitartásért a gyermekeknek! Sok sikert kívánunk!

Forrás és fotó: Máriapócs – Nemzetiségek Háza

Nyíregyházi Egyházmegye

cigánypasztoráció, Máriapócs,
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




POPULAR NEWS

A görögkatolikus papnevelés főszereplőinek tartanak nemzetközi képzést Nyíregyházán

UPCOMING EVENTS

Az imádság közösségteremtő ereje – zsolozsmás tábor Létavértesen

2019. július 22.

July 2019

HKSZCSPSZV

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

    

Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert