A miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium felvételt hirdet

A miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium felvételt hirdet

Ha úgy érzed, hogy felelős értelmiségiként tenni szeretnél a cigányság felemelkedéséért és a cigány-magyar együttélésért, valamint tagja szeretnél lenni egy jó közösségnek, köztünk a helyed!

Miskolci Egyházmegye2016. június 9. 16:02

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2870 napja íródott

Ha úgy érzed, hogy felelős értelmiségiként tenni szeretnél a cigányság felemelkedéséért és a cigány-magyar együttélésért, valamint tagja szeretnél lenni egy jó közösségnek, köztünk a helyed!

A Görögkatolikus Cigány Szakkollégium felvételt hirdet a 2016/2017-es tanévre elsősorban roma és/vagy hátrányos helyzetű, illetve fontos társadalmi kérdések iránt érdeklődő, a cigányságot érintő problémákra fogékony hallgatók számára, akik a Miskolci Egyetemen, nappali vagy levelező tagozaton tanulnak.

Amit kínálunk:

  • átlag 50 ezer forint ösztöndíj havonta!
  • színes tanulmányi program
  • mentori rendszer
  • felzárkóztatás és hátránykompenzálás a nehezebb tantárgyakból
  • személyes odafigyelés, egyetemi tanulmányi előmenetel segítése
  • nyelvtanulási lehetőség
  • közösségi és hitéleti programok
  • ingyenes nyomtatás és fénymásolás
  • ingyenes laptop- és bicikli kölcsönzési lehetőség
  • kondigép használat
  • kellemes és kulturált egyetemi kollégiumi férőhely Miskolctapolcán.

Jelentkezni lehet 2016. augusztus 12-ig elektronikusan a gkciganyszakkoli@gmail.com e-mail címre, vagy postai úton a 3519 Miskolc, Görömbölyi u. 23-24. címre küldött pályázati dokumentációval, mely tartalmazza:

  • a kitöltött jelentkezési lapot,
  • egy fényképes önéletrajzot,
  • az érettségi bizonyítvány másolatát,
  • a felsőoktatási intézmény által küldött felvételi értesítő másolatát (amennyiben felsőoktatási tanulmányaid 2016 szeptemberében kezded meg),
  • az előző két lezárt félév tanulmányi eredményéről szóló igazolást (NEPTUN rendszerből kinyomtatott leckekönyv, ha tanulmányaid 2016 szeptembere előtt megkezdted a felsőoktatási intézményben),
  • egy lelkészi ajánlást,
  • a jegyző által kiállított igazolást a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságról és a hátrányos helyzetről (amennyiben releváns).

A pályázati dokumentáció beérkezését követően a jelentkezőket írásban értesítjük a felvételi eljárás második szakaszáról, a bevonótáborról.

Letölthető jelentkezési lap és további információk a szakkollégiumról: http://szakkoli.gorogkatolikuskoli.hu/jelentkezes.html

További információ:
Somosi Ágnes (kapcsolati koordinátor)
3519 Miskolc, Görömbölyi u. 24. Mobil: +36 (30) 645 10 20
E-mail: gkciganyszakkoli@gmail.com

Miskolci Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

kollégium, roma, cigány, Miskolc, cigánypasztoráció
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert