Élő legendák, különleges versenyek – az úszók és az asztaliteniszezők is megmérethetik magukat Edelényben

Élő legendák, különleges versenyek – az úszók és az asztaliteniszezők is megmérethetik magukat Edelényben

Május 25-én és 26-án rendezik meg az I. Edelényi Open elnevezésű, nagyszabású országos asztalitenisz versenyt és az I. Edelényi görögkatolikus úszóversenyt. A részletekről pénteken a megmérettetés egyik helyszínén, a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában tartottak sajtótájékoztatót.

Forrás: MINAP, fotó: Végh Csaba 2018. május 9. 06:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2343 napja íródott

A szervezők között van a Görögkatolikus Metropólia, Edelény város önkormányzata és a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Magyar Speciális Olimpia Szövetség is. Molnár Oszkár polgármester elmondta, városuk oktatási intézményei nagy fejlődésen mentek keresztül, mióta a görögkatolikus egyház átvette az iskola és óvoda fenntartását. – Szeretnénk biztosítani a feltételeket a mindennapi sportolához is az edelényi és környékbeli gyerekeknek - tette hozzá a polgármester, kiemelve, hogy néhány hónappal ezelőtt nyitotta meg kapuit az edelényi sportuszoda, amely a szóban forgó versenyek egyik helyszíne lesz.

sajtotajekoztato_20180504_vcs_14.jpg

Orosz Atanáz, a miskolci görögkatolikus egyházmegye megyés püspöke emlékeztetett, hét éve annak, hogy átvették az oktatási intézményeket. Kiemelte, a működtetés során nemcsak az oktatás megfelelő színtű biztosítása volt számukra fontos, hanem a nevelési és sporttevékenység is. Ma már országos hírekben szerepelnek az edelényi diákok, emelkedett a sportpályák száma, színvonala. Az asztalitenisz pedig azon sportágak egyike, amelyek az utóbbi években egyre fontosabbá válnak.

sajtotajekoztato_20180504_vcs_15.jpg

Kocsis Fülöp metropolita úgy fogalmazott, az egész verseny egy egyszerű ötletből indult, mára pedig már egy sportos ünnepi hétvégévé nőtte ki magát. A pingpongversenyen lehet indulni amatőröknek és igazolt játékosoknak is, az úszóversenyen pedig fogyatékkal élők is megmérethetik magukat. Lesz több gyermekkategória és családi váltó, az asztalitenisz versenyen részt vesznek egyházi személyek és polgármesterek is. Jelen lesz a versenyen a sportág két élő legendája,  Jónyer István és Klampár Tibor is.

Jónyer István, a miskolci születésű, négyszeres világbajnok a sajtótájékoztatón elmondta, mindig megdobban a szíve, ha Borsodról van szó. – Mikor megkerestek, azonnal igent mondtam a versenyfelkérésre. Egyébként is járjuk az országot, és odaadással segítünk bárkinek az asztaliteniszben. Szeretnénk, ha minél több tehetséget felfedezhetnénk. Örülök ennek a kezdeményezésnek - emelte ki.

sajtotajekoztato_20180504_vcs_12.jpg

A kétszeres világbajnok Klampár Tibor arról szólt, hogy Borsod régen ontotta az asztaliteniszezőket. – Nagyon örülök, hogy újra felkapott lett a megyében az  asztalitenisz, nagyon sok tehetséges ember került ki innen - mondta el.

sajtotajekoztato_20180504_vcs_02.jpg

Mint kiderült, máris nagy számban jelentkeztek az asztalitenisz versenyre többek között Edelényből, Miskolcról és Szerencsről. Komoly labdamenetekre lehet számítani, az első helyezett százötvenezer forintos jutalmat kap. Nevezni a dorosszilard@gmail.com e-mail-címen lehet május 23-ig. További információ a 30/515-4789 telefonszámon.

sajtotajekoztato_20180504_vcs_06.jpg

Az úszóverseny nevezési határideje május 15-e. További Információ Inántsy Pap Ágnes főszervezőnél kérhető (20/576-2626 vagy inantsypapagnes@gmail.com), fogyatékkal élő versenyzők esetében Wiesnerné Oravecz Éva úszó szakágvezetőnél (30/574-8041, 70/940-9842 vagy oravecz.eva@msosz.hu).

Forrás: MINAP, fotó: Végh Csaba

Nyíregyházi Egyházmegye

sport, Edelény
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert