2018. május 12-én újra sor kerül a Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra, amely a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő, évente kétszer (májusban és októberben) megrendezett országos lelkinapja.
„Nagymaros” története több mint négy évtizedre nyúlik vissza, amikor Sillye Jenő és barátai a Dunakanyarban énekes–imádságos összejöveteleket szerveztek. A programot később pártfogásukba vették a fiatalokkal foglalkozó papok, köztük Balás Béla – ma nyugalmazott kaposvári megyéspüspök – és Kerényi Lajos, és segítettek rendszeressé tenni a találkozókat. Az országos lelkinap sok határon túli fiatalt is vonz, különösen a közeli Felvidékről.
„Örüljetek az Úrban szüntelenül!” (Fil 4,4) mottóval a találkozó programjai ez alkalommal a keresztény öröm témája köré szerveződnek. A főelőadást Farkas László, a Váci Egyházmegye korábbi ifjúsági referense tartja.
Kereszténynek lenni öröm! Így érzed? Így élsz? Örömünk közösséget teremtő, tartós, mély öröm, amely abból fakad, hogy megengedjük, hogy Isten közel lépjen hozzánk – akkor is, ha valami jó dolgot élsz át, de akkor is, ha épp egy nehéz élethelyzetben vagy. Laci atya így fogalmaz a Nagymarosi Levélben: „Ettől kezdve még a fájdalom is esély arra, hogy felismerd és átöleld abban a megfeszített Jézust. Minden attól függ, mire figyelsz: a közeledő Úrra vagy önmagadra, veszteségeidre.”
A május 12-i Nagymarosi Ifjúsági Találkozó ez alkalommal is közös reggeli napindítóval kezdődik a nagymarosi plébániakertben. A főelőadást követően az őszi találkozóhoz hasonlóan tavasszal is számos kisebb létszámú lelkiségi műhely vár a délután folyamán. Különféle szerzetesközösségek, lelkiségi mozgalmak tagjait hívtuk, hogy ezeken a workshopokon abban segítsenek benneteket, hogy megtaláljátok az imádságban az utat örömünk forrásához, Jézus Krisztushoz.
A választható programok, lelkiségi műhelyek bemutatkozását itt találod.
Most is, mint minden találkozón segítőket vár a Gyerekmaros is – ha szívesen vagy gyerekek között, ha segítenél a csoportvezetésben, látogass el a Gyerekmaros honlapjára és jelentkezz!
Milyen programok várják a fiatalokat?
Az előadás után a fiatalok különböző fakultációkon, imaműhelyeken vehetnek részt.
A művelődési házban véradás lesz 14.00-tól 16.00-ig. Személyi igazolvány, lakcímkártya és TAJ-kártya szükséges hozzá. Csak 18 éven felüliek adhatnak vért!
A nap teljes programja a találkozó honlapján is áttekinthető:
A találkozó helyszínén egész nap ifjúsági szervezeteket, lelkiségi mozgalmakat, programokat bemutató standok várják az érdeklődőket. Jelen lesznek a Jó Pásztor Nővérek, a Mária Rádió, a Pálos Nővérek, a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület, a szegedi Szent Imre Kollégium, a szaléziak, a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata, a Váci Egyházmegye fiataljai, Szent Ferenc Kisnővérei, a KAZETTA: Katolikus Zenei Tábor, a Shalom Katolikus Közösség.
Gyerekmaros
A Nagymarosi Ifjúsági Találkozó részeként 1989 óta működik a Gyerekmaros, a fiatalabbaknak és a gyerekeknek szóló lelkinap, amelyen közel nyolcszáz gyerek vesz részt, korosztályok szerint öt altáborban:
Egy-egy altábor több kiscsoportot foglal magában, amelyekben 10–12 gyerek alkot közösséget egymással és csoportvezetőikkel. Programjainkkal (kiscsoportos foglalkozás, közös imádság, énekek és sok-sok játék) igyekszünk hozzásegíteni minden résztvevőt, hogy valóban találkozhasson Jézussal és az Ő barátaival. A lelki épüléshez az ugyancsak korosztályonként megtartott hittan járul, majd közösen veszünk részt a szentségimádáson és a szentmisén is. A Gyerekmaros helyszíne a Szob irányában 10-15 percnyi gyaloglással elérhető Duna-part.
A Gyerekmaros honlapja: www.gyerekmaros.hu
Forrás: MKPK Sajtószolgálat, fotó: nagymaros.katolikus.hu
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |