A balkányi Szent Jácint Görögkatolikus Óvoda hagyományőrző néptáncos tehetségműhelye egyhetes programsorozattal zárta a 2017/2018-as évet.
2018. május 7-én a Vidám Vándorok Társulat Kaland a dzsungel mélyén című legújabb zenés meseelőadását láthatták az óvodások. Az előadott darabjukban a gyermekek örömére káprázatos afrikai hangulatot varázsoltak a művészek.
Másnap gyermekeknek szóló vidám koncertet adott Orsi. A hangulatot fokozta a közös táncos- mozgásos élmény, melyet az óvoda udvarán minden gyermek élvezhetett szüleivel együtt a ragyogó napsütésben.
Szerdán zsonglőrök varázsolták el a gyermekeket mutatványaikkal, közben különböző kézműves technikákkal ismerkedhettek meg az Aranykapu Népművészeti Egyesület jóvoltából. Megtapasztalhatták az agyagozás, a kosárfonás nehézségeit, készíthettek lenvászonból rózsákat, valamint a méz jótékony hatásairól is szó esett a nap folyamán. Ahol bemutatják a mézet, ott a méhviasz is előkerül: a méhviaszgyertya elkészítésének fortélyairól is szakemberektől tanultak a kicsik.
Május 11-én, pénteken, a Tehetségműhely egyhetes programsorozatának záró napján a Bóbita Tánccsoport gálaműsor keretében adott számot néptánctudásáról. A táncos lábú gyerekek vidám műsorral kedveskedtek a jelen lévő szülőknek és a meghívott vendégeknek, akik Kárpátaljáról érkeztek. Oláh Sándor és zenekara népi táncházzal örvendeztette meg a gyermekeket. A programon résztvevőket finom, kemencében és bográcsban készült ételekkel vendégelték meg.
A Tehetségműhely gazdag programsorozatát az EMET által biztosított NTP-OTKP-17-0174 számú támogatás tette lehetővé.
Forrás és fotó: Szent Jácint óvoda
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |