Ferenc pápa a Parmai Rutén Egyházmegye püspökévé nevezte ki Milan Lach SJ atyát, az egyházmegye eddigi apostoli kormányzóját 2018. június 1-jén.
A görögkatolikus Parmai Egyházmegyéhez tartozik az Egyesült Államok közép-nyugati részén élő legtöbb rutén. Székhelye az ohiói Parma.
A kinevezést 2018. június 1-jén hozta nyilvánosságra Christophe Pierre érsek, az Egyesült Államok apostoli nunciusa Washingtonban.
A 44 éves Lach püspök a szlovákiai Késmárkban született 1973-ban. 1992-ben felvételt nyert az eperjesi görögkatolikus szemináriumba, és 1995-ben kezdte meg a noviciátust a jezsuitáknál a szlovákiai Nagyszombaton. Tanulmányait a Nagyszombati Egyetemen folytatta, valamint a római Pápai Keleti Intézetben tanult, ahol a keleti egyházak tudományából mester, később doktori fokozatot szerzett. 2009-től a kassai Michal Lacko Kelet-Nyugat Lelkiség Központjában dolgozott.
2000. november 11-én jezsuita diakónussá és 2001. július 1-jén pappá szentelték. Eperjesi segédpüspökké nevezték ki 2013. április 19-én, és 2013. június 1-jén szentelték fel. 2017. június 24-én Ferenc pápa a Parmai Rutén Egyházmegye „sede vacante” apostoli kormányzójává nevezte ki.
A Parmai Egyházmegyét a ruténok számára 1969. február 21-én hozták létre. Jelenleg a Parmai Egyházmegye magában foglalja Ohio állam földrajzi területét (a keleti határmenti megyék kivételével), továbbá Indiana, Michigan, Illinois, Wisconsin, Minnesota, Missouri, Iowa, Kansas, Nebraska, Észak-Dakota és Dél-Dakota államokat. Az ezekben az államokban élő bizánci rítusú katolikusok a Parmai Egyházának tagjai.
Forrás: Az USCCB közleménye, fotó: Horizons / Laura Leraci
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |