Papszentelés Nyírlugoson

Papszentelés Nyírlugoson

2018. július 8-án Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök pappá szenteli Szemán András diakónust Nyírlugoson.

Nyíregyházi Egyházmegye2018. június 8. 14:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2321 napja íródott

Szocska A. Ábel püspök atya a Nyíregyházi Egyházmegye papjává szenteli Szemán András diakónust. (Diakónussá szenteléséről készült tudósításunkat ITT olvashatja el.)

Nagy szeretettel és tisztelettel várjuk a paptestvéreket, híveket, rokonokat, barátokat a szertartásra, melyre a nyírlugosi Szent Péter és Pál görögkatolikus templom kerül sor 2018. július 8-án, vasárnap a 11.00 órától kezdődő búcsúi Szent Liturgián. 

Szemán András 1988. május 9-én született Debrecenben. Papi családban nevelkedett. Máriapócson fejezte be az általános iskolát 2003-ban, 2007-ben a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett. A gimnáziumi évek alatt fokozatosan érlelődött benne, hogy papi pályára lép. A teológiai tanulmányainak előkészítő évét a Borromei Szent Károly Papnevelő Intézetben kezdte Vácott, majd a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán folytatta 2010-ig. Aztán ösztöndíjasként Rómában tanult három-három évig a Pápai Gergely Egyetemen és a Pápai Keleti Intézetben. A szociális évet gyermekgondozóként a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonában töltötte. 2012-ben felolvasói rendben, 2016-ban alszerpapi rendben részesült. Jelenleg a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatalának munkatársa. Dr. Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye megyéspüspöke 2017. szeptember 30-án, Világosító Szent Gergely emléknapján szentelte diakónussá a Nyíregyházi Egyházmegye számára.

Nyíregyházi Egyházmegye

papszentelés, Nyírlugos, Szocska Ábel, Szemán András




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert