Legyünk mi is a Szentkereszt-fa gyümölcsei – A missziós kereszt Mátészalkán

Legyünk mi is a Szentkereszt-fa gyümölcsei – A missziós kereszt Mátészalkán

Püspöki szentmise volt Mátészalkán a missziós kereszt jelenlétében.

Szöveg: Kovács Ágnes/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Czine Árpád2018. június 12. 11:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2308 napja íródott

Nézz a keresztre, nézz a megfeszített Krisztusra, onnan érkezik hozzád a remény, amely sosem szűnik meg, hanem tart az örök életig. És ez a remény épp a szeretet erejéből sarjad ki: mert a szeretet, mely „mindent remél, mindent elvisel” (1Kor 13,7), a szeretet, mely Isten élete, mindent megújított, amit csak elért.”(Ferenc pápa) A Szentatya gondolataival, versekkel köszöntötték a mátészalkai Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi Általános iskola diákjai, a Szent József-templomba érkezett a missziós keresztet 2018. június 9-én.

Már két hete, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztje által az Úr kegyelmi ajándékokkal halmozza el a megalapításának 25. évfordulóját ünneplő Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye híveit. Mátészalkán június 7-11-ig járultak hálaadó, kérő imáikkal a Szatmári esperesi kerület egyházközségeinek hívei, lelkiségi mozgalmak tagjai a helyi katolikus iskola diákjai, tanárai. Mindezeken túl az egyházmegyei köznevelési intézmény a ballagási ünnepségét is a kereszt jelenlétében tartotta, kérve Isten áldását a végzős diákok és szüleik életére. Június 9-én, szombaton este pedig püspöki szentmisén vettek részt, amelyen a diákok is együtt imádkoztak a főpásztorral. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök kíséri a missziós keresztet az egyházmegye templomaiba, ahol szentmiséket mutat be.

Palánki Ferenc megyéspüspök a szentmise homíliájában Isten és az ember szeretetkapcsolatáról beszélt, amelyet a bűn szakít meg. A püspök atya hangsúlyozta, a gonosz célja, hogy az ember Isten nélkül valósítsa meg életét. A bűn tehát nem egy rossz cselekedet, hanem Isten nélküli állapot, amelyből következnek a bűnös tettek. Amikor szeretet nélkül éljük az életünket abból szeretetlen cselekedetek következnek. Az első emberpár egyetlen fa gyümölcséről nem ehetett, emlékeztette a jelen lévő gyermekeket bibliai tudásukra a püspök atya. A másik fa, a kereszt-fa gyümölcse viszont táplálja Isten és az ember szeretetkapcsolatát.

„E fának a gyümölcsei azok a magyar szentek és boldogok, akik ereklyéi, mint egy-egy gyöngyszem ékesítik a missziós keresztet. Hisszük azt, hogy azok is, akik bár nincsenek szentté avatva, de a szeretet szerint élnek, a megváltás gyümölcsei” — állította a hívek elé példaként a szenteket a megyéspüspök.

„A kereszt arra is figyelmeztet bennünket, hogy hol tartunk az életünkben. Mint ahogyan Ádámot, bennünket is megkérdez Isten: Hol vagyunk, mik az életünk gyümölcsei. A szentek is azt kérdezik tőlünk, amikor ránk néznek, hogy milyen az istenkapcsolatunk. Az igazi szeretetre Jézus tanított meg bennünket, aki a kereszten életét adta értünk. Egy közös Atyának gyermekeiként, Jézus testvéreiként, a Szentlélek által mindannyian a szeretet gyümölcsét teremjük. Most ránézünk e keresztre és így fohászkodunk: Üdvözlégy Szent kereszt, egyetlen reménységünk, taníts meg bennünket, hogyan kell szeretni, hogy az életünk gyümölcsöző legyen és örök életet teremjen számunkra és szeretteink számára” — fejezte be gondolatait Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.

Szöveg: Kovács Ágnes/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Czine Árpád

Nyíregyházi Egyházmegye

iec2020
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert