Gyermeknap Timáron

Gyermeknap Timáron

Június 12-én a timári parókia udvara átalakult játszótérré azzal a céllal, hogy vidáman tölthessünk el együtt egy szép délutánt.

Timári Görögkatolikus Egyházközség2016. június 16. 09:32

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1069 napja íródott

Június 12-én a timári parókia udvara átalakult játszótérré azzal a céllal, hogy vidáman tölthessünk el együtt egy szép délutánt. Közel 200 gyerek és felnőtt gyűlt össze, amit a mi Istenünk úgy jutalmazott, hogy az időjárást a legmegfelelőbbé tette számunkra. Volt itt lovaglás (Bodnár Enikő és családja jóvoltából), két légvár (a roma önkormányzat segítségével), trambulin, arcfestés, gyöngyfűzés, olvasás, gipszfestés, quilling, színező, lisztes lufi, csillámtetkó, beszélgetés, stb. A rendezvény lebonyolításában a timáriak segítségére siettek a tiszaújhelyi (Kárpátalja) felnőtt hittanosok és gyerekek is. Köszönettel tartozunk még Timár község önkormányzatának, a ruszin önkormányzatnak, a Jézus Szíve helyi karitászcsoportnak, a polgárőröknek, a Szabolcs Vezér Általános Iskolának és tanárainak, a helyi adományozóknak és azoknak, akik imáikkal segítettek a programok lebonyolításában.

Reméljük, mindenki jól érezte magát, és erősödött az összetartásunk is!

Timári Görögkatolikus Egyházközség

Nyíregyházi Egyházmegye

Tímár, gyermeknap
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert