Ünnepi szentmise Ferenc pápa megválasztásának 5. évfordulója alkalmából

Ünnepi szentmise Ferenc pápa megválasztásának 5. évfordulója alkalmából

Ferenc pápa megválasztásának 5. évfordulója alkalmából 2018. június 29-én, pénteken, Szent Péter és Pál apostolok főünnepén, 18.00 órakor ünnepi szentmisét mutatnak be a budapesti Szent István-bazilikában a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, valamint az Apostoli Nunciatura ügyvivője, Mons. Germano Penemote. A szentmise főcelebránsa Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke lesz.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat, fotó: Vincenzo Pinto2018. június 27. 11:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2101 napja íródott

Régi egyházi szokás szerint Szent Péter és Pál főünnepe egyben a pápa ünnepe is, aki mint Szent Péter utódja, az egész Egyház pásztora. Ferenc pápa a 266. utódja, ő az első latin-amerikai és az első jezsuita Szent Péter utódainak sorában.

1936. december 17-én született Buenos Airesben olasz bevándorló munkáscsaládban Jorge Mario Bergoglio néven. Vegyésznek készült, de végül a papi hivatást választotta. A szeminárium elvégzése után, 1958-ban lépett be a jezsuita rendbe. A filozófiai doktorátus megszerzése után irodalmat, pszichológiát és filozófiát tanított. 1969-ben szentelték pappá. A kiváló vezetői képességekkel megáldott Bergoglio 1973-tól hat éven keresztül volt a jezsuita rend argentin tartományának vezetője. 1998-ban lett Buenos Aires érseke, 2001-ben II. János Pál pápa bíborossá kreálta. A XVI. Benedek pápa lemondását követően összehívott konklávé második napján, 2013. március 13-án választották pápává.

Ferenc pápa mindenhol és minden időben a szeretet, a testvériség üzenetét hordozza. Karizmája, közvetlen és egyszerű természete a világ minden pontján érthető és világos üzenetet hordoz, az Evangélium üzenetét. "Az Egyház missziója, amellyel minden jóakaratú ember felé fordul, az Evangélium átformáló erején alapszik. Az Evangélium olyan örömhír, amelynek öröme tovaterjed, mert új életről szól és azt kínálja fel. Ez az élet a feltámadt Krisztusé, aki életet adó Lelkét adva Utunkká, Igazságunkká és Életünkké válik. Ez az Út arra hív bennünket, hogy bizalommal és bátran lépjünk rá. Ha követjük Jézust, a mi Utunkat, megtapasztaljuk az Igazságot és az Életét kapjuk tőle, amely teljes közösség az Atyaistennel a Szentlélek erejében, és megszabadít bennünket az önzés minden fajtájától, és a kreativitás forrása a szeretetben" - mondta Ferenc pápa 2017-ben.
 

Forrás: MKPK Sajtószolgálat, fotó: Vincenzo Pinto

Nyíregyházi Egyházmegye

Ferenc pápa, jubileum, ünnep, szentmise




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert