Deutschlandsbergben énekeltek a táborért

Deutschlandsbergben énekeltek a táborért

Szent Damján Kórus néhány napja Deutschlandsbergben adott jótékonysági koncertet a Szent Damján-tábor megsegítésére. Kaskötő Miklós Bertold papnövendéknek, a kórus vezetőjének beszámolója következik.

Szöveg és fotó: Kaskötő Miklós Bertold 2018. június 28. 21:00

Egy kisbusszal vágtunk neki a Nyíregyházától mintegy 650 km-re fekvő 8500 fős ausztriai kisvárosnak. A település az Alpok keleti vonulatai között, a magyar határtól mindössze 150 km-re található. Érdemes megjegyezni, hogy a Szent Damján Kórus nem először tette tiszteletét ebben a városban, ugyanis elődeink négy évvel ezelőtt eleget téve egy hasonló meghívásnak, már adtak itt koncertet. Visszatérő vendégekként fogadtak bennünket, ami közvetlenül tapasztalható volt abban a kedvességben, abban a szeretetben, amelyben vendéglátóink részesítettek bennünket az ott töltött idő alatt. Mi nem ismertünk senkit, sőt legtöbbünk talán először járt ezen a vidéken, mégis azt éreztük, hogy nem idegenekként, hanem régi jó ismerőseikként, barátaikként fordulnak hozzánk, mintha személyesen is ismernének bennünket. Valójában nem minket, hanem azt az ügyet ismerik régóta, amelyet képviselve mi is, és a kórus korábbi énekesei is ellátogattak hozzájuk. Jótékonysági célú éneklésünkkel a fogyatékkal élő embertársainknak szervezett Szent Damján-tábor támogatására gyűjtünk adományokat.

De miért viseli a szívén egy kis osztrák római katolikus egyházközség a mi Szent Damján-táborunk sorsát? Honnan tudnak egyáltalán a táborról? A választ a helyi pap személyében kell keresnünk. Deutschlandsberg városának lelki vezetője ugyanis mátészalkai származású. A birítusú Holló István atya szívügyének tekinti a fogyatékkal élők sorsát, ezért elengedhetetlen feladatának tartja azt is, hogy a rábízott híveket is érzékenyebbé, fogékonyabbá tegye a nehéz sorsú testvérek ügyét illetően. István atya és egyházközsége évről évre támogatja a Szent Damján-tábort. Az ő meghívásának eleget téve járt már a kórus korábban, és ez alkalommal is Deutschlandsbergben.

Érkezésünk másnapján kétnyelvű görögkatolikus Szent Liturgiát mutattak be, melyen természetesen kórusunk végezte az énekes szolgálatot. Felemelő élmény volt megtapasztalni, hogy a helyiek milyen nagy érdeklődéssel és áhítattal kapcsolódtak be a szertartásba. Az István atya által konferált koncert után rövid városnézés, és alpesi túra következett még hazautazásunk előtt.

Nagy öröm volt számunkra az ott töltött idő, a helyiekkel való találkozás, a páratlan vendégszeretet és jóakarat megtapasztalása. Ezúton is köszönjük István atyának a szervezést, a bizalmat, valamint egyházközségének azt a vendégszeretetet, odaadást, amellyel fogadtak, azt a sok imádságot, és támogatást, amellyel már évek óta elhalmoznak bennünket. Köszönet továbbá elöljáró atyáinknak, hogy lehetővé tették számunkra ezt az utazást, és köszönet mindazoknak az egyházközségeknek, vagy magánszemélyeknek, akik az év folyamán meghívták kórusunkat, vagy más formában támogatták a Szent Damján-tábor idei megvalósulását.

Szöveg és fotó: Kaskötő Miklós Bertold

Nyíregyházi Egyházmegye

tábor, kórus, Szent Damján




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2018 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert