Július 20-án ünnepeljük Illés prófétát, akinek cselekedetei nemcsak a Bibliából, de az ünnepi szertartásokból is megismerhetők. Hite és Istenbe vetett feltétlen bizalma ma is követendő példa.
Az ünnep előestéjén énekelt sztihirák, valamint az ünnepi szertartások további imái is (a dicsőítések és könyörgések mellett), Illés próféta életét és cselekedeteit foglalják össze röviden. Az ő (és utódja és tanítványa, Elizeus próféta) életeseményeinek egyes részletei alapján az ünnep során képet kapunk a buzgó próféta hitéről, és a cselekedeteiben megmutatkozó Isten erejéről.
Illés az Atya gondviselésében bízva mindig arra és oda megy, ahova Isten küldi. Száreptában egy özvegyasszony táplálja olyan módon, hogy a próféta megszaporítja annak olaját és lisztjét. Az asszony halott gyermekét – segítségének jutalmaként – feltámasztja.
Isten hosszú szárazság után esőt akar adni népének, ezért Illés összegyűjti a népet Kármel hegyére, ahol bebizonyítja, hogy ki az igaz Isten. Az égből tüzet imádkozik le, majd megered az eső. E bizonyíték után megöleti a hamis prófétákat. Emiatt Illésnek menekülnie kell, de Isten ételt küld neki és így az életben marad.
Köpenyével ösvényt nyit a Jordánon. Majd látjuk küzdelmes életének dicsőséges végét: Isten testi halál nélkül viszi ki a földről tüzes szekéren.
Élete arra tanít minket, hogy a nehézségekben is hűek maradjunk, mert akkor is ki kell tartanunk, amikor mások hűtlenek lesznek, ha semmi más nem marad, ott van még Isten. S a mennyei ország elérésére is van remény, ha magunkévá tesszük Illés próféta erényeit, az alázatosságot, az istenfélelmet.
Forrás: Lakatos László - Ünnepi könyv, videó: Gerner Attila, Polyákné Tóth Nóra
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |