The best pupils of the year in Máriapócs

Az év diákarcai Máriapócson

A Dudás Miklós Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Máriapócson új díjat alapított ez évben. A kitűnő bizonyítványon kívül a közösségben betöltött szerep is befolyásolta a vezetőség döntését, mely alapján négyen kapták meg az első „Az év diákarca” kitüntetést.

Szöveg és fotó: Nagyné Béres Andrea/Nyíregyházi Egyházmegye2018. július 12. 13:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 630 napja íródott

Év végén a tanévzárón az intézmény vezetője bejelentette, hogy évenként megválasztják majd az iskola diákarcait. Az idei tanévben kitűnően teljesítő 41 diákon közül olyan tanulókat választottak díjazottnak, akik egyéni teljesítményükkel, hozzáállásukkal, közösségre való hatásukkal kiemelkedtek a többiek közül. Az év diákarcai közé a 2017/2018-as tanévben négy tanulóra esett a választás. Díjuk is egyedülálló. Horváth Péter, a Nyíregyházi Reptér Tréner Kft. ügyvezető igazgatója felajánlásával három tanuló sétarepülést kapott ajándékba, egyikük pedig Nyíregyháza egyik híres gyáregységében nézhet majd körül. A gyerekek, akik eddig még sohasem repültek, élvezték a Horvát Péter által felajánlott sétarepülést.

Szöveg és fotó: Nagyné Béres Andrea/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




THOUGHTS FOR NATIVITY FAST

Böjti gondolatok

„Böjtölj, mert vétkeztél, böjtölj, hogy ne vétkezzél, böjtölj, hogy kapj valamit, böjtölj, hogy megő...

POPULAR NEWS

UPCOMING EVENTS

Zavartalanul folynak az őszi Kongresszus előkészületei és meghosszabbítják a kedvezményes regisztráció lehetőségét

2020. április 30.

April 2020

HKSZCSPSZV
   

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

   

Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2020 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert