Küldetésüket keresték a fiatalok

Küldetésüket keresték a fiatalok

Az idén is megrendezésre került a GIFT Partiumi Magyar Görögkatolikus Tábor a Nagykárolyi Szent Teodóra Közösségi Központ szervezésében.

Vadas Krisztián parókus2018. július 25. 23:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2274 napja íródott

Július 16-a és 20-a között Szamosújvárra utaztunk a gyermekekkel ahol a Téka Szórványkollégiumban laktunk. A szokásainkhoz híven sok vidám órát töltöttünk el együtt nagykárolyi, szatmári, nagyváradi fiatalokkal. Megismertük az örmények alapította várost, első templomukban, a Salamon templomban pedig Szent Illés próféta ünnepén Szent Liturgiát mutattunk be.

Izajás próféta szavai, melyeket meghívásakor mondott: „Itt vagyok, Uram, engem küldj” adták a tábor mottóját. A próféta meghívásának történetéből kiindulva kerestük keresztényi hivatásukat, próbáltuk megérteni mi a küldetése a mai fiataloknak. Arra jutottunk, hogy bátran merjük felvállalni krisztusi mivoltunkat és a nehéz körülmények között is példamutató vallásos életünkkel tegyünk tanúságot hitünkről, mert Isten az ő kegyelme által mindenkor erőt ad hozzá.

Természetesen nem maradhatott el a sok sok játék, a kirándulás, a fürdőzés, a műfüves és strandfoci, de a vidám táncház sem. Még a Hegyvidéki záporos időjárás sem tántorított el bennünket az utolsó esti bográcsozástól. Mint minden évben ezúttal is köszönjük a Bethlen Gábor Alap támogatását, mellyel hozzájárult programjaink megszervezéséhez.

Vadas Krisztián parókus

Nyíregyházi Egyházmegye

tábor, Partium, Szamosújvár




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert