Szeleukiai Szent Bazil szentbeszéde a mi Urunk és Istenünk, Megváltó Jézus Krisztusunk színeváltozására

Szeleukiai Szent Bazil szentbeszéde a mi Urunk és Istenünk, Megváltó Jézus Krisztusunk színeváltozására

Urunk színeváltozásának ünnepén, 2018. augusztus 6-án is érvényesek az 5. századi egyházatya szavai.

Videó: Gerner Attila, Polyákné Tóth Nóra2018. augusztus 6. 06:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 129 napja íródott

Amint a nap első sugara a földre ér, eltakarja a csillagok sorait, elhomályosítja a hold fényét tündöklő ragyogásával. Véget vet az éjszakának fénye, elűzi a sötétet. Leveti a mindenség fekete köntösét s a fény puha palástjába öltözteti, tele szórja a föld színét tarka virágokkal, bíbor színnel aranyozza a tenger vizét. Ilyen hatalmas ereje van a napnak, még sem hasonlítható össze a legfőbb Fény ragyogásával, mert felhő eltakarja, fák lombja nem engedi át sugarait és még az éjszaka is teremtője törvénye értelmébe egyenlőképpen osztozik vele az időn. Az ember élete munka és küzdelemben telik el, a világ alkotója a nappalt munkára rendelte; éjszaka a fáradt ember elpihen, tagjai nem dolgoznak, az emberi természetnek ünnepi nyugalma ez, melyben erőit fölfrissítheti. Nagy és tündöklő a nap fénye, de csak emberi méreteinknek. Nem ilyen az Úr fényessége. Nem szabad ugyan összehasonlítani a Teremtőt a teremtménnyel. Nem is ebből a szempontból értékeljük a nap sugaraival; ez a Fény az ember számára félelmetes, az angyalok számára megközelíthetetlen. Ebbe a fénybe öltözve; győzelmi jelvényét hozva érkezik az égből, mikor majd újra eljön látható alakban győztes hadvezér öltözetében, így olvassuk a prófétánál is: „Miért vörös hát a te ruházatod?” (Iz. 63,2.) A küzdelem vére festette meg a harcos ruházatát. Isten sokféle módon viheti végbe akaratát. Szegényes, egyszerű alakot is ölthet. Ember alakban járt a Paradicsomban és szólt az ott rejtőzködő ősszülőkhöz; máskor felhő takarta el, mikor emberekhez szólt. A világ végén azonban emberségének ünnepi ragyogását felöltve jö,n és ellenségeinek bizonyságául hozza fel születését, a jászolt, a pólyákat, a körülmetélést, tisztulását, ezenfelül keresztjét, szenvedését és halálát. Ilyen volt, miután felvette az emberi testet, a megvetett köntöst, mikor az emberek látták. De mikor újra eljön, más lesz a külseje, nem megvetett, hanem félelmetesen tündöklő.

„Maga mellé vevé Pétert, Jakabot és Jánost.” (Mt. 17,1.) Ezeket szemtanukká tette, a többiek csak hallották, mi történt. „Felvivé őket külön egy magas hegyre.” Helyesen mondja a Szentírás: magas hegyre, mert a hegy a mennyország magasságainak közelsége. Amint Szent Pál mondja: „Elragadtatunk felhőkön Krisztus elé a levegőégbe”. (1Tessz. 4,16.) Krisztus most a felhők közelében levő helyet keres. Azok ott láttak és szemük betelt vágyakozásuk tárgyával, lelkük látni vágyott. Amint így várakoztak, Krisztus elváltozott színében, elváltozott alakja, ruhája tündökölve fénylett. Csodák csodája! Emberi alakból Isten erejével fény sugárzik; olyat látott a nap, amit eddig még nem tapasztalt, más Fény sugarai homályosították el. Megálltál egykor nap, mikor az izraelitáknak győzelmét megvártad. Most olyan fényt látsz, mint eddig sohasem! E jelenetet az evangéliumok szent szerzői különbözőképen írják le, mert nem találtak megfelelő kifejezést a látvány leírására. Az egyik így írja le: „Orcája fénylik vala, mint a nap” (Mt. 17,2), mivel fényesebb képpel nem tudta kifejezni. „Ruhái pedig fehérek lőnek, mint a hó.” (Mt. 17,2.) A világ lenyűgözve állt, mivel nem talált hasonlót e látványhoz. A szemek láttak, ha a nyelv nem is tudja kifejezni. Szemtől szembe látták az élők, holtak Urát, az élők, holtak Bíráját.

Mózes a nép vezére erényekben gazdag törvényhozó volt, mégis halállal fejezte be életét. Illést Isten ügyéért való buzgalma elragadta és tüzes szekéren elragadva elkerülte az emberi természet törvényét, a halálnál magasztosabb módon távozott el a földi életből.

Ezek után emlékezetünkbe kell idéznünk az Úr Jézus Krisztus kérdéseit és tanítványainak feleleteit; egyesek ugyanis Illésnek vagy egynek a próféták közül hitték a Megváltót, de most látják, hogy a próféták imádják... Mózes könyörög, Illés alázattal meghajol, az Úr jelenlétéről tanúskodnak és nem a szolgáéról. Péter látott, de megzavarva a látvány rendkívüliségétől, nem fogja fel a történtek mély tanítását. Mindenről megfeledkezik, a kimondhatatlan boldogság a helyhez bilincseli és mondja: „Csináljunk itt három sátort, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet”. (Mt. 17,4.) Saját együgyűségéről tesz tanúságot, mikor az Urat szolgái közé számítja, az alattvalókat az Úrral egyenlőknek gondolja. De nem marad meg tévedésében Péter, mert mennyei szózat józanítja ki, szinte így szólva: Mit alacsonyítjátok az Urat szolgái közé? Tudjátok, mi választja el őket egymástól? „Ez az én igen kedves Fiam!” (Mt. 17,5.) Azok szolgáim, ez Fiam isteni lényege szerint. Fiam, ha miattatok szolga alakját vette is fel, „ki megközelíthetetlen világosságban lakozik” (1Tim. 6,16.), ha miattatok el is rejti fényességét.

Boldog szemek, melyek Krisztust jegyes ruhájában látták. Boldog szemek, melyek az ítélet félelmetes napját boldogan szemlélték, Ami előtt mások félelemmel eltelve állnak, ti örömtől csorduló lélekkel csodáltátok. Mekkora erőre van a szemnek szüksége, hogy el tudja viselni az ítélet félelmetes napját, mikor a föld megrendül, mikor az angyalok az emberekkel együtt nem tudják elviselni a félelmes pillanatot? Megindulnak az ég erői, mikor a király közeledik, eltűnik az ég, megjelennek az angyali erők sorai tündöklő fényességben ezernyi ezren és tízezerszer százezren; az Úr látható alakban eljön vakító ragyogásba öltözötten. Ki méltó arra, hogy e csodás látvány szemlélője lehessen? Ki tud uralkodni félelmén? Ha gyakori villámlás fényét nem tudjuk elviselni és a nap sugarai is elvakítanak bennünket, mit szólunk majd akkor, mikor feltűnik Annak elviselhetetlen fényessége, aki a villámokat szórja. Mikor a harsonák szózata fölébreszti a sírok lakóit, mikor a sírok foglyai előjönnek, mikor minden szándékunkról, tettünkről, gondolatunkról ítéletet mondanak. Mikor az emberiség két részre válik. Egyrészük az ítélkező Krisztussal lesz, más részük a lelkek gonosz elrablójával. Élők és előbb elhaltak együtt lesznek. Mindenki egy közös hívó szóra siet, az elhaltak együtt mennek azokkal, akiket az ítélet életben talált, amint Szent Pál mondja: „Akik élünk és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem előzzük meg azokat, akik elaludtak” (1Tessz. 4,14.); a halottakat nem akadályozza sírjuk. A Bíró ítéletét félelemmel várják mindnyájan, mert nem tudják, azt hallják-e: Jöjjetek Atyára áldottai vagy: távozzatok tőlem az örök tűzre, mely az ördögnek készíttetett és az ő angyalainak. (Mt. 25,34, 41.)

Ennek a látványnak előízét adta színeváltozásakor az Úr apostolainak. Tartsuk szem előtt azt a nagy félelmet! Sietve változzunk meg, sáfárkodjunk okosan jócselekedeteinkkel! Gondoljunk az ítéletre, hogy ne kerüljünk kárhozatra az eltaszított sátánnal, hanem a minket szerető Krisztussal az ég lakói lehessünk, mint „Isten örökösei, Krisztusnak pedig társörökösei” (Róm. 8,17.), akinek dicsőség, tisztelet és imádás a mindenség kútfejével az Atyával, az éltető és egy-lényegű Szentlélekkel együtt most és örök-időkre. Ámen.

Forrás: Keresztény remekírók 15. kötet, Az egyházatyák szentbeszédeiből 

Videó: Gerner Attila, Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

ünnep, Urunk színeváltozása, Úrszínváltozás




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2018 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert