Szeretetszolgálat a végeken – Csenger és Szabolcsveresmart görögkatolikus egyházközségeinek szociális ellátórendszere

Szeretetszolgálat a végeken – Csenger és Szabolcsveresmart görögkatolikus egyházközségeinek szociális ellátórendszere

A Nyíregyházi Egyházmegye számos egyházközségében működik szociális ellátást biztosító szolgálat. Közülük Csenger és Szabolcsveresmart Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és az egyházmegye peremén, közel a határhoz helyezkedik el, mindkét településen a helyi parókus irányítja az egyházközség által fenntartott görögkatolikus szeretetszolgálat működését. Itt a „végeken” bizony vitézül helyt kell állni annak, aki (az idő perspektívájából is a végeken álló) rászorulókon akar segíteni, hiszen az ország legkeletibb szegletébe nehezen és ritkán érkezik támogatás, pályázati pénz, de még híres ember is. A több tízezer rászoruló közül ők még így, szervezett formában is csak néhány száz embernek nyújtanak támaszt – csepp a tengerben –, és leginkább a Jóisten oltalmával és segédletével vívják mindennapi harcaikat. 

Szerző: Polyákné Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Ignácz András és Máté Csaba2018. augusztus 6. 14:20

Sokan tisztes élettel a hátuk mögött, egy szerény hajlékkal, de egyedül, és talán korukból, vagy betegségükből kifolyólag, nehézkesen élik szűkös mindennapjaikat. Nem tudnak egyedül vásárolni járni, takarítani, vagy nincs egy ember, aki rájuk nyitná az ajtót, s őszintén odafordulva meghallgatná bánatukat, félelmeiket. Velük is foglalkozni kell. Rájuk is gondolni kell. Ehhez azonban egy figyelmes szomszéd, vagy a jó szándékú utca embere egyedül kevés. Szervezett formára van szükség: legyen bár az állam, az önkormányzat, valamely civil szervezet vagy épp az egyház a szociális ellátást nyújtó szervezet fenntartója. A Nyíregyházi Egyházmegye területén közel harminc egyházközség tart fenn ilyen szociális szolgálatot.

A Csengeri Görögkatolikus Egyházközség 2010-ben úttörő módon szinte elsőként élt azzal a lehetőséggel, hogy segítségnyújtó és gondozó szolgálatot indítson el alapellátásban időskorúak és rászorultak számára. A Csengeri Esperesi Kerületben sajnálatos módon ezzel a kezdeményezéssel egyedül is maradt, s ma már normatíva sincs új szeretetszolgálat létrehozására. A 120 fővel induló Gondviselés Háza Szolgálat étkeztetést és házi segítségnyújtást biztosít ellátottjainak, és bár a megszorítások következtében megcsappanó támogatás miatt annak dolgozói ma „csak” 82 főt látnak el nap mint nap, és bár a városban három másik (egyházi, önkormányzati és civil) szolgálat is működik, lelkesen, s bizony nem kevés hittel mutatja be munkájukat az intézmény vezetője, a helyi parókus, Ignácz András atya. Vele együtt 15 ember igyekszik minőségi ellátást adni a zömében 65-80 éves csengeri ellátottnak, akik saját, jelképes összegű hozzájárulás ellenében naponta meleg élelmet, és mindennapi életüket könnyítő segítséget kapnak (bevásárlás, ügyintézés, takarítás, gyógyszerfeliratás és -kiváltás stb.), valamint lelki táplálékot első péntekenként, de ha szükséges, a nap bármely időpontjában és azonnal. Az ellátottak legalább kéthavonta találkozhatnak is, hiszen állandó programok hívogatják az időseket az év – és különösen az egyházi év – ünnepeihez igazítva: szeptemberben a kisasszonynapi búcsú Máriapócson, almafesztivál közös főzéssel, októberben a szeretetszolgálatok zarándoklata Máriapócson, idősek napja, advent előtti zenés összejövetel, karácsony előtti koszorú és ajándékkészítés, újévi házszentelés, februárban ökumenikus találkozó, húsvét előtti elcsendesedés Máriapócson, anyák napja. Kedves emlékként idézi fel az atya, ahogyan „a mindennapi fájdalmakból kimozdulva mind a Kegykép körútja, mind a Missziós Kereszt látogatása során a beteg ellátottak bekapcsolódtak a templomban zajló eseményekbe, s gyógyulást remélve érintették meg az ikont, vagy a keresztet. A szürke hétköznapokból ünnep lett. Volt olyan, aki verset írt a templom különleges vendégéhez.”

A dolgozók feltöltődésére egy augusztusi néhány napos kirándulással, lelki megújulásukra a viszonylag rendszeres templomba járások alkalmával nyílik lehetőség. S ez előnye és erénye is az egyházi fenntartásban álló segítő szolgálatnak. Az ellátást nyújtók lelkileg abból a Krisztusi forrásból táplálkoznak, mely kiapadhatatlan, s mely a szolgálatot végzőt nem csupán gyakorlati segítővé, de igazi hallgatósággá és vigasszá is teszi egy-két órára a magányos, megfáradt lelkek számára.

„A dolgozók az egyház kinyújtott karjai – mondja András atya. – A közös találkozási lehetőségeken túl köszöntjük a 65 év felett kerek évfordulókat ünneplő ellátottakat, az után is, ha az ellátott esetleg már bentlakásos intézménybe került. A lelki köldökzsinór így megmaradhat köztünk.” Szavaiból kiérzem a szomorúságot, amikor épp ezzel kapcsolatban elpanaszolja, hogy van olyan gondozottjuk, akit több éven keresztül segítettek, de előrehaladott betegsége, vagy kora miatt 12 vagy akár 24 órás felügyeletet igényel. Ezt azonban ők már nem tudják megadni. Pedig szeretnék. Az addig kézen fogott gondozottak más felekezet intézményi falai közé kerülnek, és épp életük végső szakaszába nem kísérheti (gondozó és parókus) a saját ellátottjait, híveit. Hiszen a Csengerben működő nem katolikus intézményben nem végezhet liturgiát, sokáig nem szentelhette meg az ellátott szobáját, s az épp megengedett pasztorációs munka elvégzése miatti feszültség tapintható. Hiányzik a saját fenntartású görögkatolikus szociális otthon.

A probléma visszaköszön a másik határ közeli község, Szabolcsveresmart görögkatolikus szociális szolgálatával, a Szent Jobb Szeretetszolgálattal kapcsolatban is. Máté Csaba parókus atya már két éve dolgozik azon, hogy engedélyt kapjanak egy bentlakásos intézmény felépítésére. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a szociális háló itt máshogyan épül fel, mint Csengerben. Öt nagy területen 57 fő dolgozik Szabolcsveresmarton és kistérségében (Dombrád, Döge, Fényeslitke, Kékcse, Tiszakanyár, Újdombrád): házi segítségnyújtást, étkeztetést, nappali házat, tanyagondnokságot és bölcsődét működtetnek. A bővülő alapszolgáltatási körök között a házi segítségnyújtás, majd az étkeztetés volt a legelső 2011-ben. Az akkori 407 ellátott száma a támogatás megszorítása miatt mára 279-re csökkent. A feladat azonban csak nőtt, amikor 2015-ben a tanyagondnokság is a Szabolcsveresmarti Görögkatolikus Egyházközség fenntartása alá került. Majd 2016-ban a demens betegeket ellátó nappali ház (Szent Jobb Szeretetszolgálat Fényeslitkei Szociális Háza), ahol 8.00 és 16.00 között negyven gondozottal foglalkoznak naponta, s ahol minden pénteken liturgiát végez Csaba atya. A gyermekjóléti alapellátást is felvállalva az egyházközség fenntartója lett a Lurkó Kuckó Családi Bölcsőde Hálózatnak is 2017-ben. A bölcsőde a 31 fős keretet csaknem teljesen kitölti, és egyedülálló, háztól házig szolgáltatást nyújt azoknak a családoknak, akik nem tudják máshogy megoldani az Újdombrádra való bejárást. A családi bölcsőde a közeljövőben átminősítéssel minibölcsődévé szeretne válni, s akkor önálló intézményként még több lehetősége nyílna a családok segítésére.

A két ellátás (nappali ház, bölcsőde) kiegészíti egymást, összefonódnak, egy éve rendszeresen találkoznak gyermekek és öregek. „Ezek gyógyító találkozások a generációk közt, hiszen kölcsönösen merítenek belőle önzetlen szeretetet, elfogadást mind az idősek, mind a kicsik – fogalmazza meg az atya.  – A híd az idősek és a gyerekek közt mindenkinek jót tesz. A nappali ház ellátottjaival idén már másodjára zarándokoltunk Máriapócsra, ahol gyóntak, és 23-an a betegek kenetét is felvették. Kiscsoportos találkozásokon őszinte beszélgetések bontakoztak ki a sokszor igen nehéz terheket cipelő özvegyek, egyedülállók, betegek és félelmekkel teli idősek között.” A sok öröm és elért eredmény között szomorúság, hogy bár már telekfelajánlás is érkezett, a bentlakásos otthon építésére két éve nem kapnak engedélyt. Az igény mindenesetre megvolna rá.

S ekkor rákérdezek a számomra legérdekesebb körre: a Szent Jobb Tanyagondnoki Szolgálatra.

„Szociális ellátásokról szóló törvény szerint a falugondnoki, illetve tanyagondnoki szolgáltatás célja az aprófalvak és a külterületi vagy egyéb belterületi, valamint a tanyasi lakott helyek intézményhiányából eredő hátrányainak enyhítése, az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatáshoz, valamint egyes alapszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása, továbbá az egyéni, közösségi szintű szükségletek teljesítésének segítése. A falugondnoki szolgáltatás hatszáz lakosnál kisebb településen, a tanyagondnoki szolgáltatás pedig a legalább hetven és legfeljebb négyszáz lakosságszámú külterületi vagy egyéb belterületi lakott helyen működtethető.” – olvasható Hoffman István Bevezetés a szociális jogba című művében. De a szikár szavak mögött életet szeretnék látni, ezért a részletek érdekelnek. Bárányház, Kacsavártanya, Kistiszahát, Nétola tanyákon száz feletti a tanyákon élők száma, de közülük csupán 19 állandó ellátottja van a tanyagondnoknak. A 70-90 év közötti zárkózott öregek számára az orvoshoz jutás, a kert rendbetétele vagy a bevásárlás is gondot jelent, ezért mindenben segít a tanyák őre, aki szinte egyedüli kapcsolat a „külvilággal” (lévén, hogy posta, bolt már rég bezárt a környéken). „A kezdeti bizalmatlanság, a bezárkózás után egyre többen kérnek segítséget, de valakivel mai napig nem tudtunk beszélni” – mondja az atya. A megszólítandó ember azonban a térségben ezen kívül is tetemes: 14 578. Ebből a görögkatolikusok gondozásában lévő 319 ember kevésnek tűnik – még szervezett keretek közt is. Csepp a tengerben.

Pedig a bölcsőde, a házi segítségnyújtó szolgálat és nappali ház által sokkal több embert értek el már (akár hitéletüket tekintve), mint kezdetben. Pasztorális szempontból építő, de rögös úton jár a parókus atya, aki minden apró sikernek tud örülni. Kifejezetten örömmel állapítja meg, hogy a hagyományos egyházközségi bálra 140 ember is el szokott jönni, vagy épp azt, hogy Fényeslitke Önkormányzatának felajánlásaként a nappali ellátottak számára filagória épül az intézmény udvarán.

A bemutatott ellátásokat nyújtó szolgálatok és azok dolgozói Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében minden napért megküzdenek. De ugyanígy a gondozottak is. A tanyavilág, a peremterület szükségét szenvedő emberei és az élet erdejét bejárt időskorúak éppúgy a végeken vannak. Az ő segítésük a mi emberségünk mérlege.

Polyákné Tóth Nóra

Megjelent a Görögkatolikus Szemle A mi családunk című görögkatolikus családi magazinjának 2018/2. nyári számában.

Szerző: Polyákné Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Ignácz András és Máté Csaba

Nyíregyházi Egyházmegye

szeretetszolgálat, Csenger, Szabolcsveresmart, Ignácz András, Máté Csaba, szociális
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2018 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert