Nyáron is aktívak a szakkollégisták

Nyáron is aktívak a szakkollégisták

Az Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium hallgatói a vizsgaidőszak után is igyekeztek hasznosan tölteni az idejüket. A szakkollégium szakmai programjában kiemelt szerepet kap a társadalmi felelősség vállalás, és a tudományos munka. Ezt a két területet ötvözték idén nyáron is az egyetemisták az intézmény nyári kutatóprogramjában.

Szöveg: Molnár Zoltán/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium2018. augusztus 13. 11:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2054 napja íródott

Idén három településen, Hodászon, Kántorjánosiban, és Hajdúdorogon végeztek kérdőíves kutatást, és önkéntes munkát.

Hodászon a görögkatolikus cigány egyházközség látta vendégül a több turnusban érkező hallgatókat. A várandósságról, interperszonális kapcsolatokról, és az egészségügyben szerzett tapasztalataikról szóló kérdőíveikkel a településen, és a szomszédos Kántorjánosiban élő romákat keresték meg. Az ott töltött napok során Lakatos Sándor és Kósa Anita segítették a roma szakkollégistákat a helyi viszonyok feltérképezésében. A kutatás alatt Oroszné Obbágy Rita egyházmegyei cigánypasztorációs referens is meglátogatta a csapatot, aki nagy érdeklődéssel hallgatta tapasztalataikat. A fiatalok a két település mellett Máriapócsra, a Nemzetiségek Házába is ellátogattak, ahol bekapcsolódtak az aktuálisan zajló napközis tábor programjába is.

Hajdúdorog a roma szakkollégium bázistelepülésének tekinthető. Számos formában jelen van az intézmény a település cigánylakta részein. Ennek alapján idén sem maradhatott ki a kutatóprogram célterületei közül. Budai János diakónus ezen alkalommal is nagy örömmel fogadta a hallgatókat, akik itt is kérdőíveket töltettek ki a helyi cigány lakosokkal, és kihasználva az alkalmat bekapcsolódtak az adományruha válogatásába, cserépmosásba.

A hallgatók elmondása szerint ez a program mindig jó alkalom arra, hogy jobban megismerjék a romák problémáit, tapasztalatait, továbbá ezen alkalmakkor a görögkatolikus cigánypasztoráció eredményeit is közelebbről láthatják.

Szöveg: Molnár Zoltán/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium

Nyíregyházi Egyházmegye

cigánypasztoráció, szakkollégium
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert