2x15 pap érkezett Rakamazra 2018. augusztus 13-án. Nem búcsút ünnepeltek, hanem a közös játék örömét. Görögkatolikus papok és papnövendékek és erdélyi római katolikus papok rúgták a bőrt a nagypályás mérkőzésen.
Több évtizede minden nyáron van legalább két délután, amikor az Isten szolgálata mellett a játék örömének szentelik magukat a lelki szolgálattevők: magyar és erdélyi papok egyaránt.
Gorcsa György tokaji parókus atya, a sportos találkozók egyik szervezője arról tájékoztatta honlapunkat, hogy idén, júniusban a partiumi plébániák közül Batiz adott otthont a két papi válogatott összecsapásának.
A visszavágóra hétfő délután került sor – ezúttal – a rakamazi focipályán. A hazai mérkőzés azért is különleges volt, mert ezzel búcsúzott a nagypályától a két csapat. A korosztálynak sokkal inkább alkalmas, jobban befutható kispályás játék váltja fel a mindig sportszerű hagyományos nagypályás meccseket.
Revák István timári parókus az esemény házigazdájaként épp erre, a mindig fair play játékra fektette a hangsúlyt megnyitó beszédében.
Az izgalmasnak ígérkező 2x45 perces mérkőzésnek már az ötödik percében a hazai papcsapat vezetett, de végül az erdélyi római katolikus papi válogatott 5 gólt lőtt „idegenben”.
„Levezetésképp” a szurkoló hívekkel elegyedtek beszélgetésbe a lelkipásztorok, majd a timári görögkatolikus templomban adtak hálát a sérülésmentes játékért és a találkozások öröméért.
A parókus atya, családja és az egyházközség vendégszeretetének köszönhetően a résztvevők a Tisza partján frissen fogott halakból elkészített ételekkel pótolhatták az elveszített energiát.
Szöveg: Polyákné Tóth Nóra, fotó: Revák-Jaczkó Fruzsina
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |