Pilgrims from Mariapoch, Burton (USA) to Máriapócs (Hungary)

Testvérek Krisztus keresztje alatt – tengeren innen és túl: amerikai zarándokok Máriapócson

A Parma-Ohioi Görögkatolikus Egyházmegyéből harmincöten európai zarándoklatra indultak szeptember közepén. Az amerikai Mariapoch zarándokhelytől a magyar Máriapócsig vezetett útjuk, melyen négy pap, egy bazilita szerzetesnővér, egy remetenő és az egyházmegye püspöki székébe három hónapja beiktatott Milan Lach püspök is részt vett.

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2018. szeptember 30. 00:21

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2029 napja íródott

2018. szeptember 17-én amerikai zarándokok keltek útra az ohioi Mariapoch zarándokhelyről azzal a szándékkal, hogy Európa városai közül meglátogassák azokat, melyek valamilyen módon kapcsolódnak a pócsi kegyképhez. A tizenegy napos közép-kelet-európai körutat a görögkatolikus egyház boldogjaihoz kötődő városok, valamint a rokon egyházmegyék meglátogatása szintén gazdagította.

Első állomásuk a bécsi Stephansdom (Szent István-székesegyház) volt, ahol a pócsi kegykép (a császár által Magyarországról átszállított) eredetije található, majd Szentendre, Hajdúdorog, valamint a három magyar görögkatolikus egyházmegye központja, Debrecen, Nyíregyháza és Miskolc következett. Az egyházmegyei székhelyeken liturgiát végeztek a püspöki székesegyházakban, és tiszteletüket tették a megyéspüspököknél.

A Nyíregyházi Egyházmegye területére első ízben szeptember 21-én érkeztek meg, ahol a harmincöt fős társaságot Szocska A. Ábel püspök személyesen fogadta és vendégelte meg, majd Milan Lach atyával közösen áldotta meg a kegytárgyakat, melyeket az út során a zarándokok vásároltak.

A Görögkatolius Papnevelő Intézettel és a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolával való megismerkedés után Miskolcon időztek a látogatók. Átlépve az országhatárt, Kelet-Szlovákia városait és a rokon egyházmegyéket keresték fel.

A késmárki származású püspöknek az Eperjesi Főegyházmegyéhez személyes kötődése is van, így többek között Kassán, Nagymihályban és Eperjesen is jártak. Ez utóbbi városban éppen akkor, amikor az egyházmegye fennállásának 200. jubileumát ünnepelték, így bekapcsolódtak az ünnepi Szent Liturgiába is. Szlovákiában majd Ukrajnában (Ungváron és Munkácson) Boldog Gojdics Pál, Boldog Romzsa Tódor, Boldog Hopkó Bazil emlékeit kutatva, sírhelyüknél imádkozva tették tiszteletüket. A zarándoklat végső célja, Máriapócs csak ez után következett.

Itt értetkőzésük során a Könnyező Szűzanya elé vihették a hosszú úttal vállalt felajánlásaikat, jó kérelmeiket. A Szent Liturgiát Lach püspök vezette, aki prédikációjában az Istenanya közvetítő erejéről beszélt. Az Evangélium szavaihoz kapcsolódva ( „Íme, a te anyád!” Jn19,27) mondta, hogy testvérekké váltunk mind, Krisztus keresztje alatt. „Jézus biztató szavai nyomán sosem leszünk egyedül és magányosak, mert van Édesanyánk. Ő az, aki igent mond Isten akaratára szomorúságban, boldogságban, s aki által mi is igent mondhatunk az Istennek.”

Itt, a zarándoklat céljánál a hívek és az atyák hálát adtak a megérkezésért, a szervezőknek és segítőknek a támogatásért, a vendéglátóknak a fogadtatásért, s a liturgia végén a püspök maga is kapott ajándékot: egy új keresztet, mellyel a záró áldást adta a zarándokokra.  

A zarándoklat szervezője, Laura Ieraci, a pármai egyházmegye újságíró-szerkesztője honlapunknak elmondta, hogy az elhatározás akkor született meg bennük egy Máriapócstól Máriapócsig vezető zarándoklatról, amikor egy éve Ábel püspök (akkor még apostoli kormányzó) a pócsi kegykép megszentelt, eredetijéhez érintett, életnagyságú másolatát vitte az ohioi kegyhelyre. (Ezen út és az ikon kalandos történetét ITT olvashatják újra.)

A Szűz Mária tiszteletére szervezett út, melyen a vértanúk tetteinek és rendíthetetlen hitének példáját is megismerhették a hívek, az egyházak találkozása révén az egységbe való tartozás élményét is nyújtotta a résztvevőknek. Ezzel megvalósult a zarándoklat hármas célkitűzése.

A szórványban élő amerikai ruszin görögkatolikusok találkozhattak más bizánci rítusú egyházmegyékkel, bepillanthattak pasztorációs folyamatokba, mint például a Nyíregyházi Egyházmegye cigánypasztorációjába. Máriapócsról ugyanis nem a reptérre, hanem Hodászra érkeztek, ahol Szocska Ábel püspök invitálására Kanyó Árpád atya és a hodászi Hagyományok Házának dolgozói szívélyes fogadtatásban részesítették a tengeren túli vendégeket.

A hagyományos cigány ételek, az előadott műsor és a településen működő intézmények bemutatása által az egyházmegyei cigánypasztoráció mindennapjaiból kaptak ízelítőt a zarándokok, mielőtt Budapestre, onnan pedig haza, az Egyesült Államokba tértek.  

A több millió ember közül, aki Máriapócsra zarándokol, kevesen érkeznek ilyen messziről és épp egy olyan nevű helyről, amelyhez igyekeznek: Máriapócstól Máriapócsra.

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

zarándoklat, tengerentúl, Máriapócs, Milan Lach
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert