Isten meghallgat! Vajon te is figyelsz rá? – fiatalok találkoztak a GrFC-ben

Isten meghallgat! Vajon te is figyelsz rá? – fiatalok találkoztak a GrFC-ben

2018. október 9-én Bellovics Gábor SJ atyával beszélgethettek a fiatalok a Görög Gödörben. 

Forrás: GrFC2018. október 10. 10:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1996 napja íródott

Sok fiatal gyűlt össze a Budapesti Egyetemi Lelkészség csoportjának, a GrFC októberi kiemelt alkalmán, amikor Bellovics Gábor SJ tartott előadást az Istennel való kapcsolatról. A paraklisz imádságát követően az emmauszi tanítványok történetére épülő elmélkedésben kiemelte: Isten szeret bennünket, ott akar lenni velünk, Ő mindig meghallgat bennünket. Kérdés, hogy mi mennyire figyelünk rá, vagy inkább saját gondolatainkra. Ehhez szükséges a csend, ahol meghallhatjuk Isten hozzánk intézett szavát. Hogy ő szól, az biztos. Erről árulkodik az Evangélium.

A GrFC Novemberi vendége Hodász András atya lesz, decemberben pedig Jeromos OSB, tihanyi perjel atya elmélkedik.

A GrFC közeli eseményei:

október 13 - GrFC a 72 óra kompromisszum nélkül programban

október 16 - Kommunikáció - Hogy csinálta Krisztus? (Kocsis Tamás atya elmélkedése az Evangéliumról)

október 17 - éjjeli akathisztosz a Budai Egyházközséggel (22:00-tól a Szent Flórián templomban - Fő utca 88.)

október 21-23 - GrFC egyetemista gyalogos zarándoklat (Újfehértó-Máriapócs)

Forrás: GrFC

Nyíregyházi Egyházmegye

előadás, GrFC
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert