Másodjára hirdették meg 2018 októberében a Szent Atanáz Középiskolai Görögkatolikus Hittanversenyt. A téma akkor a magyar és görögkatolikus szentek és boldogok volt. Gyenge Ádám, a győztes csapat egyik tagja tavalyi tapasztalatait foglalta össze.
Nagy meglepetésünkre a levelezős fordulók után örömteli hírt kaptunk, miszerint bejutottunk az országos döntőbe. Csapatmunka szempontjából nagyon fontos volt ez a verseny számunkra, ugyanis együtt kellett létrehoznunk valamit, amivel elérhetjük közös célunkat. A cél megismerni a szentek életét, életüknek főbb eseményeit, halálukat és annak körülményeit, mindezek által közelebb kerülve hozzájuk. A bizalom is fontos volt egymás iránt, hiszen bíznunk kellett egymásban, hogy a felosztott részeket becsületesen elsajátítjuk. A szervezőknek és a változatos, olykor játékos feladatoknak köszönhetően a megmérettetés feszültségét viszonylag könnyen le tudtuk küzdeni. A lexikális munka mellett készülnünk kellett egy sok fantáziát és kreativitást igénylő feladattal is, melynek során a mi csapatunk Vajk megkeresztelkedését jelenítette meg. Véleményem szerint minden csapat nagyon jól teljesített ebben a fordulóban is. A verseny után egy finom ebédet költhettünk el együtt, majd Atanáz püspök atyával egy fórumon vettünk részt, ahol személyes kérdéseinkre, püspök atya szeretettel válaszolt. Mind a felkészülés, mind a verseny döntője nagyon sok örömöt és élményt adott mindenkinek. Hálás köszönet a szervezőknek. Az első helyeken végzett két csapat Kárpátalján kirándult, az egyik csapat Ábel atyával, én Fülöp érsek atyával voltam és az ott készült képekről is árulkodik milyen jól éreztük magunkat.
Szeretettel buzdítok minden középiskolást, hogy induljon ezen az izgalmas versenyen!
Ebben az évben a téma: „a zsoltárok világa”
Jelentkezni a szervező Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola címén 2018.október 31-ig lehet háromfős csapatokban
e-mailen: hittanverseny@szentatanaz.hu
postani úton: 4400 Nyíregyháza, Bethlen Gábor u.13-19.
Szöveg: Gyenge Ádám, Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |