Piros ruha, ősz szakáll: ő az igazi?

Piros ruha, ősz szakáll: ő az igazi?

A nyíregyházi Szent Miklós-székesegyház búcsújára már négy éve hívja a belvárosi egyházközség a város lakóit, hogy a Szent Liturgia után a Müra püspökéről elnevezett szeretet-udvarban közösen emlékezzenek az igazi Mikulásra.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, videó: Görögkatolikus Médiaközpont2018. november 28. 16:10

Emlékezzenek, de nem a pirospozsgás, nagy pocakos, fekete csizmás, őszöreg reklámfigurára, hanem a szegények és elesettek párfogójára, a csodatévőre, aki megtanította az embereket a titokban való segítés és megajándékozás örömére.  

2017-ben a búcsúi liturgián Ábel atya a következő szavakat fogalmazta meg róla: „A gyermekekhez érkező mesebeli Télapó meghozza ugyan ajándékait, de el is kell tőle búcsúznunk. Míg Szent Miklós egy igazi személy, aki mindig jelen van. Életünk minden napján fordulhatunk hozzá.”

Idén újra hívjuk a nyíregyháziakat és minden érdeklődőt, hogy közösen ismerjük fel az igazi Mikulást, értékét és érdemeit, s hogy megtanuljuk tőle az önzetlen és adakozó szeretetet cselekvéssé váltani.  

Olvassa el a programot és hallgasson bele a fellépő, Farkasházi Réka és a Tintanyúl egyik ünnepváró dalába.

Kedvcsinálóként álljon itt a tavalyi ünnep videós összefoglalója.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, videó: Görögkatolikus Médiaközpont

Nyíregyházi Egyházmegye

Szent Miklós udvara
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2018 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert