Hittanos tábor Kállósemjénben!

Hittanos tábor Kállósemjénben!

28 gyermek táborozott együtt a múlt héten a Kállósemjénben megrendezett görögkatolikus hittantáborban.

Orosz István kállósemjéni parókus2016. július 15. 08:38

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2834 napja íródott

Az idén első alkalommal rendeztük meg a görögkatolikus hittanos  tábort 28 gyermek és több nyugdíjas és aktív pedagógus közreműködésével. Hétfőn reggel kerékpárra pattanva siettünk buzgón az Istenszülőhöz . A kegyhely imádságos áhítatából merítve a játék kerített hatalmába mindenkit. Noé bárkája után a csodák tornyából visszatértünk a hétköznapok Kállósemjénbe. Kedden és szerdán a közösségi házban és annak udvarán vártak ránk a hazai csodák és hittanos feladatok, ügyességi próbák, filmvetítés és kézműves foglalkozások sokaságai.  Csütörtökön ismét szomszédoltunk egy kicsit. Nyírbátorba látogattunk el a Báthoriak étkező palotájába, a református és római katolikus műemlék templomokba, végig barangolva a történelmi sétányt.  A gyermekek számára a tábor ingyenes volt. A tábor költségeit az egyházközség, helyi emberek anyagi felajánlásából illetve a Hierotheosz  Egyesület anyagi támogatásával tudtuk megvalósítani.Igaz az idén  a tábor csak négy napos volt, kicsit kedvcsináló. Bízunk benne, hogy szeptemberben az iskolai hittanon ugyanilyen lelkes, buzgó és elkötelezett lesz mindenki.

 

Orosz István kállósemjéni parókus

Nyíregyházi Egyházmegye

hittantábor, Kállósemjén
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert