Szent Anna csodálatos foganása

Szent Anna csodálatos foganása

Görögkatolikus egyházunk december 9-én tartja Szent Anna csodálatos foganásának ünnepét. Joachim és Anna, a meddő házaspár hosszú böjtölés után kapott kinyilatkoztatást, hogy gyermekük fog születni (Mária, az Istenszülő). Az ikonográfiájáról olvashatnak az alábbiakban.

Videó: Gerner Attila, Ignácz Gyula, Kaskötő Miklós, Polyákné Tóth Nóra2018. december 9. 06:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1955 napja íródott

Az ünnep ikonja éppen azt a pillanatot ábrázolja, amikor a pusztából visszatérő Joákim találkozik feleségével, Annával. A Jakab-ősevangélium így számol be erről: „És íme, Joákim jött is nyájaival, Anna kint állt a kapuban, és amint meglátta a közeledő Joákimot, elébe futott és a nyakába borult.” Az idős házaspárnak ezt a szeretetteljes ölelését örökíti meg a kép. Jellegzetes kifejezése ennek, hogy Joákim lába Anna lába fölött van. Nyilván nem a durva eltaposás ábrázolása ez, hanem az alá-fölérendelést is magában foglaló összetartozás jelképe.

A háttérben Jeruzsálem városa látható, ahol a hagyomány szerint az Istenszülő szülei éltek. Jól kivehető a kapu is, mely alatt Anna előzőleg már várta férjét, és melyet a hagyomány a Porta Aureával, vagyis az Aranykapuval azonosít.

Egy ikonon a város, vagy a templom képe, egy vagy több épület körvonalai a történelmi körülményeken túl mindig az Isten országára is utal, az atyai házra, amely mindig a háttérben magasodik, mintegy föléje borul az alakoknak, a jelenetnek. Keretezi s egyben a célt is megrajzolja.

Az ikont gyakran ajándékozzák ifjú házasoknak, akik számára a szent istenősök példája valóban buzdításként szolgálhat arra, hogyan lehet kitartani egész életen át egymás mellett hűségben és szeretetben, közösen hordozva a keresztet, legyen az mégoly nagy is, mint a gyermektelenség. Az ünnep és az ikon üzenete éppen ez, hogy az Isten sohasem hagyja cserben azokat, akik bíznak benne, hanem épp a megpróbáltatáson keresztül nem is remélt gyümölcsöt nyújt ajándékul.

Videó: Gerner Attila, Ignácz Gyula, Kaskötő Miklós, Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

Szent Anna foganása, Szűz Mária fogantatása, ünnep
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert