Egyházzenei tábor Egerben

Egyházzenei tábor Egerben

Július 14. és 16. között került megrendezésre Egerben az idei kántortábort.

Tóth Norbert2016. július 18. 17:17

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1244 napja íródott

Az egri angolkisasszonyok kápolnája adott otthont az idei az egyházzenei tábornak július 14-16. között, melyet dr. Bubnó Tamás karnagy úr vezetett. Vendéglátóink az egri görögkatolikus szervezőlelkész Demkó Balázs atya és neje voltak. A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola kántor szakos hallgatói és az Árpád-házi Szent Piroska Szakképző Iskola idén végzett kántorain kívül az ország különböző részeiről is érkeztek a magyar görögkatolikus énekkincsünk iránt érdeklődők.

   Ottlétünk alatt aktívan részt vettünk napi két szertartás vezetésében (utrenye és vecsernye), valamint a péntek délelőtt Fülöp érsek atya által celebrált főpapi Szent Liturgián. Mindezek mellett szántunk időt a felkészülésen és az elmélkedésen kívül arra is, hogy az Egri Főegyházmegye könyvtárában szemügyre vehessük a sajópálfalai irmologion eredeti példányát, valamint ellátogattunk az egerszalóki Szent Andrea Pincébe is egy kis borkóstolásra.

   Tapasztalatcserére is sor került, mely során mindannyian egyetértettünk abban, hogy egyházunk lelkisége és énekkultúrája egymás nélkül nem tud létezni. Ezért az énekes szolgálattevőknek élő hitre van szükségük, a szertartásokon ennek következében pedig külső és - természetesen – belső igényességre kell törekedniük. Átadni viszont csak azt lehet, amit az ember sajátjának érez, ezért aki szolgálatát komolyan gondolja végezni, az fektessen kellő időt és energiát a folytonos megújulásra.

   A jövőben természetesen újra találkozunk, és várjuk azokat, akik szívügyüknek érzik az énekeinkkel valóban méltó módón történő foglalkozást.

Tóth Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye

egyházzenei tábor, Eger, kántor
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert