Orosz Atanáz püspök az ökumenéről

Orosz Atanáz püspök az ökumenéről

„Megosztottságunk ma már eget verő botrány” – fogalmaz Orosz Atanáz görögkatolikus püspök. Eredmények és kihívások. Mit jelent az ökumené a 21. században? – tette fel a kérdést az Evangelikus.hu hírportál az ökumenikus imahét kapcsán a miskolci megyéspüspöknek, az ő gondolatait olvashatják.

Szöveg: Galambos Ádám/evangelikus.hu, fotó: Thaler Tamás2019. január 22. 08:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2085 napja íródott

Az ökumené szó szerint a lakott földkerekséget, de akár a globalizációt is jelenthetné. Én itt most nem ezzel, hanem kizárólag az ökumenikus mozgalommal akarok foglalkozni.

Megosztottságunk ma már eget verő botrány. Mindenekelőtt Isten akaratával ellenkezik, hiszen Jézus Krisztus „végakarata” az, „hogy mindnyájan egyek legyenek…” Semmivel nem szabad most már „kimagyarázni” a megosztottságot, ragaszkodni a szétszakítottsághoz.

Krisztus elkötelezett híveinek évszázados erőfeszítései folytán végre eljutottunk a párbeszédre és a közös imádságra. Tekintettel vagyunk egymásra, egy fedél alatt elhelyezkedve mellőzni tudunk olyan sajátosságokat, amelyek a másikat sértenék. De ez még nem minden. Mert ökumenikus hozzáállásból még nem automatikusan áll helyre a keresztény/keresztyén egység. Ehhez valami többre, másra is szükség van, feltétlenül.

Amikor versenyt futunk valamiért, amikor konkurenciába keveredünk egy-egy intézmény vagy akár csak a templomba járás kapcsán, akkor derül ki, hogy igazi-e az „ökumené”, vagy csak porhintés.

Nap mint nap adódnak olyan helyzetek, amelyekben újra ki kell mutatnunk jó szándékunkat és önzetlenségünket. Isten országáért, Krisztus Urunk ügyéért. Dicsérjük meg egymást bátran, ha a másik egyházban sikerült jól megélni az evangéliumot vagy elmélyülten imádkozni! Merjünk a másik gyülekezet tagjai számára is jó adományokat kérni odaföntről, „a világosság Atyjától”! S amikor együtt vagyunk, tudjunk végre előítélet nélkül egymás felé és főleg Isten felé fordulni!

Persze ettől még mi magunk nem valósítjuk meg a hőn áhított egységet. Krisztus híveinek egysége a Szentlélek ajándéka, melyet mennyei Atyánk tartogat nekünk akkorra, amikor ezt ő jónak látja. Urunkat csak alázattal kérhetjük, „hogy mindnyájan egyek legyenek…”

Szöveg: Galambos Ádám/evangelikus.hu, fotó: Thaler Tamás

Nyíregyházi Egyházmegye

ökumenikus, Orosz Atanáz




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert