A Nyíregyházi Egyházmegye szervezésében a Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium diákjainak és pedagógusainak is lehetőségük nyílt részt venni az Ifjúsági Világtalálkozó magyarországi kísérőrendezvényén, a Panama-napon, amelynek helyszíne az Elek Gyula Aréna volt.
Az ország minden pontjáról a programra érkező fiatalok – szemmel láthatóan több mint ezren – azért jöttek össze, hogy Panama városban éppen folyamatban lévő Ifjúsági Világtalálkozó hangulatát idézzék meg és egymás hitéből is erősödjenek.
Az idei találkozó szentírási mondata: „Íme, az Úr szolgálója vagyok: történjék velem szavad szerint!” (Lk 1,38).
Erre utal a találkozó himnusza és az eseményre hívó plakát, ezt a gondolatot járták körül az előadások és tanúságtételek. Többek között Kocsis Fülöp érsek atya katekézise, amely több oldalról is megközelítette a kérdést (és az ehhez tartozó perikópát), kiemelve: „Íme” itt és most kell igent mondanom Isten hívására.
Üde színfoltja volt a napnak a „kérdezd a püspököt” program, melyen Kocsis Fülöp érsek valamint Palánki Ferenc és Veres András püspök atyák válaszoltak a fiatalok kérdéseire.
A zenekar és a kórus egész nap fáradhatatlanul gondoskodott a jó hangulatról és az énekes dicsőítésről. A találkozó himnuszát, a programok közötti átvezetést, a szentmise énekes kíséretét, valamint a szentségimádást is ők kísérték zenéjükkel, énekükkel.
A nap során számos tanúságtétel is elhangzott: őszinte vallomások voltak ezek a hitről, többek között Pindroch Csaba, Bartos Lívia Lelle és a Nyolc Boldogság közösség tagjai.
Szöveg: Trella Tibor, videó: Krómer Sándor, fotó: Korányi-iskola Facebook-oldala
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |