Mozgalmas tavaszkezdet a Korányiban

Mozgalmas tavaszkezdet a Korányiban

A nagykállói Korányi-iskola és kollégiuma változatos programokkal kezdte a tavaszt. Így néz ki a teljesség igénye nélkül összefoglalva az oktatási intézmény első három 2019-es hónapja.

Fotó: a Korányi-iskola Facebook-oldala2019. március 28. 10:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1848 napja íródott

Januárban sakkversenyen, pályaorientációs napon vettek részt a diákok, februárban farsanggal búcsúztatták a telet; az asztalitenisz-bajnokságon és a teremlabdarúgó-bajnokságon sportos felkészültségüket, a Ki mit tud?-on művészeti adottságukat mutathatták meg; a honfoglaló és „okostojás” vetélkedőn csapatban, a matematikai versenyeken egyénileg; március 15-i műsorukkal a hazáért, a TeSzedd akcióba bekapcsolódva a természetért mozdultak meg közösen a Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium tanulói.

Sakkverseny

A hagyományokhoz híven az idén január 15-16-án sakkversenyt rendeztek a kollégiumban Kovács András tanár úr emlékére. A fiúk közül tizenhatan, míg a lányok képviseletében ketten mérték össze stratégiai-logikai tudásukat. A rövid sakktörténeti bevezetőt a játék megszervezésének fő momentuma, a játékosok összesorsolása követte. A játszmák két délutánon keresztül zajlottak. A döntőbe négy játékos jutott be, a szoros verseny félpontos különbségekkel zárult.

  1. helyezett: Kőfalvi Balázs
  2. helyezett: Berger Johanna
  3. helyezett: Juhos Zoltán

Pályaorientációs nap a Nyíregyházi Egyetemen

Nagy érdeklődéssel indult el 46 diák és 3 kísérő tanár január 29-én a Nyíregyházi Egyetem meghívására a felsőfokú oktatási intézményben tartott pályaorientációs napra. Három szekcióba osztva ismertették meg az egyetem tanárai a diákokat a robotikával, antropológiával, mikrobiológiával és a 3D nyomtató működésével. A diákok tanári kísérettel bejárhatták az egyetem területét, megismerhették a különböző oktatási egységeket, ahonnan élményekkel telve, s továbbtanulási szándékukban megerősödve tértek haza.

Farsang a kollégiumban

A kollégium diákjai február 6-án fergeteges partyval búcsúztatták el a telet. A program keretein belül finomabbnál finomabb teákat kóstolhattak a diákok, kedves képeslapokon üzenhettek egymásnak és tanáraiknak. Tombolasorsoláson értékes nyereményeket nyertek a gyerekek, majd a félév utolsó diszkóján engedhették ki a gőzt, s kedvelt dallamokra rophatták a táncot.

Honfoglaló stratégiai játék

Az idei tanévben is megrendezésre került a kollégisták által kedvelt honfoglaló játék. Tizenkét csapat közül – számos izgalmas történelmi kérdés után – egy nyertes páros került ki: a legjobb honfoglaló – Mátyus Márkó és Szente Szilárd alkotta csapat. Ők a döntő csatában Köteles János és Juhos Zoltán seregeit verték meg. A dobogó képzeletbeli harmadik helyét Jóni Levente és Kiss Bence szerezte meg. 

Ping-pong bajnokság a kollégiumban

Ebben a tanévben tíz tanuló nevezett a házi ping-pong bajnokságra. A selejtezők egyenes kieséses rendszerben, nagyon jó hangulatban zajlottak. A döntő magas színvonalú küzdelmeket hozott. A bajnokságot végül Erni Dávid nyerte, második lett Bihari Zoltán, míg Juhos Zoltán a harmadik helyezést érte el. Ők képviselték kollégiumot a megyei megmérettetésen.

V. Kollégiumi „Ki Mit Tud?”

Február 28-án házi tehetségkutató versenyen mutatták meg a tanulók, hogy „Ki Mit Tud?”. A kollégiumvezető, Gazdag Tibor biztató szavakkal nyitotta meg a tanév egyik legnagyobb népszerűségének örvendő rendezvényét. Az idén még színesebbre sikerült a repertoár, mint az elmúlt években: volt tánc, próza, vers, ének és még mese is. A közönséget teljesen elvarázsolták a produkciók, melyeket hálás tapssal jutalmaztak a nézők. A kis tehetségek a kritikus, ám nagyon támogató zsűrinek is okoztak némi fejtörést a pontozáskor. A rendezvény fényét emelte a „sztárvendég”: az iskola volt diákja, Nagy Adrián fellépése, aki hangjával mindig megbabonázza a hallgatóságot. A végzős Szép Evelin versenyen kívüli produkciója pedig kerek egésszé tette az estét. Mindenki gazdagabban távozott: a fellépők sok dicsérettel, elismeréssel és szerény jutalommal, a nézők pedig érzelmileg feltöltődve. 

Teremlabdarugó házibajnokság a kollégiumban

A kollégiumban március 12-én került sor a házi teremlabdarúgó bajnokságra is. Öt, háromfős csapat mérte össze tudását. Körmérkőzéseken dőlt el a bajnoki cím. A jó hangulatú délutánon a verseny végeztével a Bihari Zoltán, Lakatos Attila és Benkő Martin összetételű csapat álhatott fel a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára. A legtöbb gólt (hetet-hetet) Benkő Martin és Kovács Krisztofer szerezte.

Matematika háziverseny 

A gimnázium hagyományos matematika háziversenyét március 12-én tartották. A hat évfolyamból 105 tanuló mérte össze tudását a négy feleletválasztós és három kidolgozandó feladatból álló feladatsor megoldásában. Az évfolyamonként három legjobb eredményt elérő tanuló:

7. osztály 
1. Orosz Gergő 7.b 
2. Valent Sára 7.b 
3. Majoros Tibor 7.b

8. osztály és nyelvi előkészítő osztályok 
1. Dinato Manuel 8.b
2. Izsák Dominik 8.b 
3. Mátyás Dominik 9.ny

9. osztály 
1. Kerezsi Zoltán 9.a
2. Szigeti Zoltán 9.c 
3. Brevák Gergő 9.a

10. osztály 
1. Kovács Margaréta 10.a 
2. Bódi Máté Zsolt 10.a 
3. Együd Gergely 10.c

11. osztály 
1. Ködöböcz Réka 11.a 
2. Szilágyi Vivien 11.c 
3. Szilvási Renáta 11.c

12. osztály 
1. Szabó Benedek 12.a 
2. Gilányi Adrián 12.c
3. Kandrák Patrik 12.c
3. Oláh Anna Fanni 12.a

Minden résztvevőnek szívből gratulálunk!

Előadás a rádiózás világáról

Március 13-án a Mária Rádió regionális koordinátora, Osvay Péter látogatott el a Korányiba, ahol a szakember előadást tartott a rádiózás világáról. A Mária Rádió 2006-ban kezdte el sugárzását Budapesten és környékén, de a rádió adásai interneten keresztül is foghatók. Az előadáson több interaktív feladat is volt, amelyben a diákok riportot készíthettek egymással, sőt még magvával Osvay Péterrel is.

A március 15-i műsorral a 1848-49-es forradalom és szabadságharcra hőseire emlékeztek a diákok.

Matekverseny németül

Az iskola magyar-német két tanítási nyelvű tagozatán tanulók többek között a matematikát is német célnyelven tanulják. Ezen tudásukat már 2004 óta rendszeresen összemérhetik másokkal az Országos Németnyelvű Matematikaverseny keretében. Idén három tanuló is képviselte a gimnáziumot a Budapesti Gazdasági Egyetemen megrendezett döntőben. Husztek Anna (9.a)  országos harmadik, Bódi Máté (10.a) kilencedik, Nagy Fruzsina (11.a) pedig tizedik helyezést ért el. A Korányi csapata az összesített pontszámok alapján a 17 iskolából a kilencedik legjobbnak bizonyult.

Gratulálunk a diákoknak és további sikeres versenyzést kívánunk minden Korányisnak!

Túlélés tojásoknak

A kollégium tizenegy csapatának tojásai küzdöttek a túlélésért március 19-én az „okostojás” vetélkedőn. Az újszerű csapatversenyen a találékonyságot és az ügyességet pontozták. A megmérettetésen minden résztvevőnek azonos eszközökkel, anyagokkal és szerszámokkal kellett dolgoznia. A feladat egy olyan biztonságos védőszerkezet megalkotása volt, amelynek belsejében a csapat nyers tojása képes sértetlenül túlélni a küldetéseket. A vállalkozó szellemű kollégisták és nevelőtanáraik rendkívül találékony megoldásokat alkalmazva, nagyon elmés szerkezeteket alkottak. A jó hangulatú rendezvényen minden csapatnak „jól esett” egy-két tojás, de a küldetések töréstesztjén néhányan kimutatták a tojásfehérjéjüket vagy a sárgájukat.
A tojások megpróbáltatásai után a következő eredmények születtek:
1. helyezett: Kakastojások
2. helyezett: Mákvirágok
3. helyezett: Csibefalatok
4. helyezett: Zuzmók
5. helyezett: Kakukktojások
6. helyezett: OUÁ, Asztalon Villámkirálynők
7. helyezett: Gyászhuszárok, Tojásmentők, A banda és Lajoska
8. helyezett: Kinder tojások

TeSzedd! – szemétszedő akció

A Korányi-iskola sok fiatallal együtt önkéntesen csatlakozott a tiszta Magyarországért akcióhoz, melyet idén már nyolcadik alkalommal valósítanak meg a TeSzedd! önkéntesei.

Panama-nap, Enyhe világossága - lélekemelő alkalmak a diákoknak 

Lelki élményekkel gazdagította a diákokat a budapesti Panama-nap, amely által a korányisok is bekapcsolódhattak az Ifjúsági Világtalálkozóba, majd márciusban a Nyíregyházi Egyházmegye fiataljainak szervezett Enyhe világossága ifjúsági imaestre is sokan ellátogattak az iskolából, köztük a zenei szolgálatba bekapcsolódó zenésztanárok és tanulók is.

A tavasz még csak most kezdődött, de a korányisok élete folyamatosan virágzik, munkájuk gyümölcsöt érlel: mindegy, hogy Lengyelországban kirándulnak, Lego Robotszumó versenyen vagy a Nyíregyházi Városi Jégpályán rendezett csapatversenyen, vagy a fent említett alkalmakon vesznek részt.

 

A Korányi-iskola Facebook-bejegyzései alapján összeállította: Polyákné Tóth Nóra

Fotó: a Korányi-iskola Facebook-oldala

Nyíregyházi Egyházmegye

oktatás, Korányi, verseny
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert