Liturgical song contest - final

XI. Liturgikusének minősítő verseny – országos döntő

Április 6-án XI. alkalommal rendezték meg kicsik és nagyok számára az országos liturgikusének-versenyt Máriapócson. Az indulók négy korcsoportban mérettethették meg magukat. Az idei verseny különlegessége volt, hogy a versenyzők nem helyezéseket kaptak, hanem mindenki valamilyen minősítésben részesült.

Forrás: Görögkatolikus Metropólia, fotó: Sütőné Görgény Mónika2019. április 8. 13:34

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2010 napja íródott

A rendezvényen Orosz Atanáz püspök atya, és Kocsis Fülöp érsek-metropolita köszöntötte az énekelni szerető és tudó versenyzőket. Emlékeztettek arra, hogy a döntőbe azok jutottak be, akik megnyerték saját kategóriájukat a három egyházmegyében megrendezett egyházmegyei döntőkben. Érsek atya kiemelte, hogy énekelni sokan szeretnek, de a liturgikuséneket az szereti, aki a Jóistent is szereti, hiszen ezek a dallamok Őt dicsőítik. A versenyen 30 csapat illetve 1 család indult, míg egyénileg összesen 45-en mérték össze tudásukat és énekhangjukat.

Az eredmények: 

I. Korcsoport

Egyéni versenyzők:

Szilágyi Anna (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza, felkészítő tanár: Szabadosné Majoros Gabriella)

Ezüst minősítés

Kristóf Kinga (Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola, Újfehértó; felkészítő tanár: Káposznyákné Papp Ibolya)

Arany minősítés

Antal Veronika (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza, felkészítő tanár: Szabadosné Majoros Gabriella)

Ezüst minősítés

Geszti Réka  (Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola,  felkészítők: Báthoryné Izsépy Gabriella és Béres Gáborné)

Ezüst minősítés

Rakaczki János (Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola,  felkészítők: Báthoryné Izsépy Gabriella és Béres Gáborné)

Arany minősítés

Takács Ádám (Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola,  felkészítők: Báthoryné Izsépy Gabriella és Béres Gáborné)

Ezüst minősítés

Gulybán Zsófia (Budapest-Rákosmenti Görögkatolikus Parókia, felkészítő: Gulybánné Király Márta)

Arany minősítés

Kaskötő Jázmin (Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítő: Kissné Dalanics Ildikó)

Ezüst minősítés

Nyirán Rozália (Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítők: Deli Gabriella, Sivadó Miklós)

Ezüst minősítés

Lovász Katalin (Szegedi Görögkatolikus Parókia, felkészítő: Királyné Kocsis Magdolna)

Bronz minősítés

Csapatok:

Tömjénfüst csapat: (4 fő) (Dohán Piroska, Horváth Hanna, Grósz Annamária, Szilágyi Anna (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza, felkészítő tanár: Szabadosné Majoros Gabriella) 4 fő

Ezüst minősítés

Mécses csapat: (4 fő) (Hlatky Luca, Asztalos Kincső, Krajnyák Hanna, Németh Viola (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza, felkészítő tanár: Szabadosné Majoros Gabriella) 4  fő

Ezüst minősítés

Hírhozók csapata: (5 fő) (Rakaczki János, Lénárt András, Lénárt Péter, Takács Ádám, Takács Bálint, Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola  felkészítők: Báthoryné Izsépy Gabriella és Béres Gáborné)

Arany minősítés

Örömhír dalnokai: (5 fő) (Aleksza Boglárka, Geszti Réka, Kovács László, Laczkó Jázmin,

Turcsányi Vendel, Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola  felkészítők: Báthoryné Izsépy Gabriella és Béres Gáborné)

Ezüst minősítés

Szent Efrém 2. osztályos csapata (4fő) (Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítők: Deli Gabriella, Sivadó Miklós)

Arany minősítés

Szent Bazil 1. osztályos csapata (4fő) (Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítő: Kissné Dalanics Ildikó)

Ezüst minősítés

 

II. Korcsoport

Egyéni versenyzők:

Bige Fanni (Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola, Újfehértó; felkészítő tanár: Dr. Szilassyné Mészáros Márta)

Ezüst minősítés

Aros Vivien (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza, felkészítő tanár: Szabadosné Majoros Gabriella)

Ezüst minősítés

Jármi Dorottya (Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola,  felkészítő: Csőszné Lőrincz Judit)

Arany minősítés

Polgár Noémi (Sárospataki Református Általános Iskola, felkészítő: Kiss Anett)

Bronz minősítés

Németh Zsombor (Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítő: Fedorné Severnyák Rita)

Bronz minősítés

Bene Zsófia (Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítő: Fedorné Severnyák Rita)

Ezüst minősítés

Seszták Dóra (Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítő: Deli Gabriella, Sivadó Miklós)

Arany minősítés

Papp Rebeka (Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítők: Deli Gabriella, Sivadó Miklós)

Arany minősítés

Domokos Lilla (Hajdúdorogi Főegyházmegye)

Bronz minősítés

Csapatok:

Szent Cecília csapat: (3 fő) (Gánicz Annamária, Kepics Veronika, Klepács Karina (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza, felkészítő tanár: Szabadosné Majoros Gabriella)

Arany minősítés

Oltalom gyermekei: (4 fő) (Ádám Melinda, Papp Antónia Lili, Gonda Melissza, Tóth Sára Zsófia (Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola, Újfehértó; felkészítő tanár: Dr. Szilassyné Mészáros Márta) 

Bronz minősítés

Egri kántorpalánták (4 fő) (Birinyi Dorka, Brunczel Annamária, Buday Soma Vendel, Girhiny Virág, Egri Görögkatolikus Szervezőlelkészség, felkészítő: Demkóné Ács Katalin)

Ezüst minősítés

Alleluja kórus (5 fő) (Bakos Flóra, Bene Zsófia, Németh Zsombor, Lukács Lara Dorka, Lakatos Kiara, Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola,  felkészítő: Fedorné Severnyák Rita)

Bronz minősítés

Szent Efrém 4. osztályos csapata: (3fő) (Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítők: Deli Gabriella, Sivadó Miklós)

Arany minősítés

Szent Efrém 3. osztályos csapata: (3fő) (Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítők: Deli Gabriella, Sivadó Miklós)

Ezüst minősítés

Szent Bazil 3. osztályos csapata (3fő) Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítő: Boksay Bernadett)

Bronz minősítés

 

III.  Korcsoport

Egyéni versenyzők:

Ecsedi Panna (Szent Imre Katolikus Gimnázium Nyíregyháza; felkészítő tanár: Gyöngyössy Boglárka)

Ezüst minősítés

Lóczi Lotti (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza, felkészítő tanár: Szabadosné Majoros Gabriella)

Arany minősítés

Gánicz Gábor (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza, felkészítő tanár: Szabadosné Majoros Gabriella)

Arany minősítés

Papp Grácia (Szent Imre Katolikus Gimnázium Nyíregyháza; felkészítő tanár: Gyöngyössy Boglárka és Dr. Pappné Petrasevits Anasztázia)

Ezüst minősítés

Levcsenkó Tódor (Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Nagykálló; Ladikné Szabó Csilla)

Bronz minősítés

Juhász István (Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola-Edelény, felkészítő: Kálmán Rita)

Bronz minősítés

Szilvasán Nikoletta (Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítő: Telenkóné Tóth Cecília)

Bronz minősítés

Kovács Bálint (Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola-Edelény, felkészítő: Kálmán Rita)

Bronz minősítés

Molnár Dzsenifer (Komlóskai Görögkatolikus Egyházközség felkészítő: Szikoráné Király Ágnes)

Ezüst minősítés

Kerékgyártó Lili (Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítő: Boksay Bernadett)

Ezüst minősítés

Simon Kristóf (Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítő: Boksay Bernadett)

Arany minősítés

Prepuk Inez (Hajdúnánási Görögkatolikus Parókia, felkészítő: Szaplonczay Gergely)

Arany minősítés

Szűcs Ákos (Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítő: Tatai Zoltán)

Bronz minősítés

Család kategória:

Brunczel család (Brunczel Annamári, Brunczel Ágota, Brunczel Borbála, Brunczel Andrásné Balogh Mária,Egri Görögkatolikus Szervezőlelkészség, Felkészítő: Demkóné Ács Katalin)

Arany minősítés

Csapatok:

Canterella csapat (4 fő) (Lóczi Lotti, Smied Gabriella, Kepics Borbála, Klepács Klementina (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza, felkészítő tanár: Szabadosné Majoros Gabriella)

Ezüst minősítés

Ikon csapat (4 fő) (Horváth Tamás, Sivadó Márton Barnabás, Sivadó Zsombor, Toka Levente (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza, felkészítő tanár: Szabadosné Majoros Gabriella)

Ezüst minősítés

„Szent Imre” csapat (3 fő) (Ecsedi Panna, Szabó Luca, Papp Grácia (Szent Imre Katolikus Gimnázium Nyíregyháza; felkészítő tanár: Gyöngyössy Boglárka és Dr. Pappné Petrasevits Anasztázia)

Ezüst minősítés

Iszon csapat (5 fő) (Brunczel Annamária, Brunczel Borbála, Estók Éva, Figeczki Flóra, Girhiny Csenge,Egri Görögkatolikus Szervezőlelkészség, felkészítő: Demkóné Ács Katalin)

Arany minősítés

Szirmai kántorok (3 fő) (Galajda Emma, Telenkó Miklós Hetény,  Telenkó János Regő

Miskolc-Szirmai Görögkatolikus Egyházközség,  felkészítő: Telenkóné Tóth Cecília)

Ezüst minősítés

Szent Nikéforosz csapat (3 fő) Demkó Balázs, Juhász István, Kovács Bálint, Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola-Edelény,

felkészítő: Kálmán Rita)

Ezüst minősítés

Szent Efrém 7. osztályos csapata (5fő) (Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola,  felkészítő: Nemes József)

Arany minősítés

Szent Bazil 5. osztályos csapata ( 3 fő) Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola, felkészítő: Boksay Bernadett, Boksay Péter)

Ezüst minősítés

 

IV. Korcsoport

Egyéni versenyzők:

Tóth Eszter (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza, felkészítő tanár: Szabadosné Majoros Gabriella)

Ezüst minősítés

Borsai Bianka (Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium

Felkészítő: Flaskó Attiláné)

Arany minősítés

Pető Márk (Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium

Felkészítő: Flaskó Attiláné)

Ezüst minősítés

Ládi Bálint (Mályi Görögkatolikus Szervezőlelkészség, Felkészítő: Koleszárné Vatamány Viktória)

Arany minősítés

Csopják Dániel ( Budapest-Rákosmenti Görögkatolikus Parókia  Felkészítő tanár: Gulybánné Király Márta)

Arany minősítés

Vajda Zsanett (Szent Bazil Gimnázium, felkészítő: Boksay Péter)

Arany minősítés

Mikita Róza (Szent Bazil Gimnázium, felkészítő: Boksay Péter)

Arany minősítés

Csapatok:

Paraklisz csapat: (8 fő) ( Bélteki Dániel, Kovalcsik Angelika, Tóth Eszter, Tóth Piroska, Zsíros Gréta, Labbancz Laura, Lelesz Fanni, Szabó Stella, Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza, felkészítő tanár: Szabadosné Majoros Gabriella)

Ezüst minősítés

Sasok csapat: (3 fő) (Mida Károly, Pető Márk,  Préda Dávid, Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, felkészítő: Flaskó Attiláné)

Ezüst minősítés

Szent János csapat: (3 fő) (Borsai Bianka, Mida Károly, Préda Dávid, Szent János Görögkatolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, felkészítő: Flaskó Attiláné)

Arany minősítés

Majumei Szent Kozmasz kórus: (8 fő) (Szent László Görögkatolikus Gimnázium, felkészítő: Kovács Liliána, Urbán Evariszt)

Arany minősítés

Szent Bazil középiskola csapata: (4 fő) (Szent Bazil Görögkatolikus Gimnázium, felkészítő: Boksay Péter)

Arany minősítés

Szegedi parókia csapata (6fő)  

Arany minősítés

Forrás: Görögkatolikus Metropólia, fotó: Sütőné Görgény Mónika

Nyíregyházi Egyházmegye

liturgikusének-verseny
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert