Kneipp-taposók szerte a megyében

Kneipp-taposók szerte a megyében

Beltéri Kneipp-taposókat készítettek az óvodák a megye több óvodájában is a balkányi Szent Jácint Görögkatolikus Óvoda felhívására. Még lehet szavazni a legszimpatikusabb megoldásokra.

Szöveg: Polyákné Tóth Nóra, fotó: Szent Jácint-óvoda2019. április 8. 23:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1838 napja íródott

Kilenc évvel ezelőtt indult el a balkányi Szent Jácint Görögkatolikus Óvoda azon az úton, amely a „zöld megoldást” választja a mindennapokban: már a legkisebbeknek is meg lehet tanítani, hogyan vigyázzanak a környezetükre, hogyan gyűjtsék szelektíven a szemetet, hogyan hasznosítsák újra a hulladékanyagokat stb.

Az intézmény komolyan vette ezt a feladatot, olyannyira, hogy örökös zöld óvodai címet kapott, s három éve azzal bízta meg a minisztérium, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hasonló törekvésű óvodáinak bázisintézménye legyen: egy intézmény, mely koordinálja és segíti a zöld óvoda címmel rendelkező, vagy erre a címre pályázó óvodák munkáját. Ehhez minden évben munkatervet készítenek az itteni óvodapedagógusok, és évente kétszer találkozik a meghívásukat elfogadó 12-13 óvoda. Minden alkalommal egy másik intézményben.

A felmerülő témák sokszor világméretű környezetvédelmi kérdéseket érintenek: a zöld óvodákban ezekkel a gyermekek saját szintjüknek megfelelően foglalkoznak, megoldási lehetőségeket sajátíthatnak el.

Ősszel és tavasszal különféle témákat érintve pályázatot írnak ki a Szent Jácintban, amelynek témája idén tavasszal az egészségmegőrzés volt. Az óvodák benti Kneipp-szigetet alakíthattak ki tehetségük, kreativitásuk és lehetőségeiktől függően, az azokról készített fotókra pedig online lehet szavazni. A legtöbb szavazatot elnyerő Kneipp-taposó tulajdonosa egy „zöld” vándorkupát nyerhet április 10-én. 

„A pályázatok és az ehhez hasonló megmozdulások célja a közösségépítés, hogy egymás munkáját kísérhetjük figyelemmel, a szakmai megújulás és természetesen a legfontosabb: hogy a gyerekeknek élvezetes játékokat és feladatokat készítsünk.” – mondta a balkányi zöld óvoda vezetője, Pásztor Lászlóné. A Szent Jácint Görögkatolikus Óvoda már rendelkezik szabadtéri Kneipp-ösvénnyel, melyet nyáron és kora ősszel mezítláb használhatnak a gyermekek, s amyelyen sétálva sokféle felületet érzékelnek a gyerkek. A különféle anyagok masszírozzák, stimulálják a talpat, ami jótékonyan hat az egészségre. Most itt is készült benti Kneipp-taposó, főként természetes anyagokból: a 16 ládában többek között mogyoró, kukorica, dió, kukoricacsutka, de pamutfonal és kocka is került. A taposó rendszeres használata egy természetes út a refluxos gyermekek gyógyulásában. Az egészségmegőrzésben nyújt segítséget az óvoda sószobája is.

„A hosszútávú cél, hogy minél több óvoda gondolkodjon „zöldként”” – nyilatkozta az igazgatónő. Hozzá a biztatást és támogatást – most a like-okkal – mi is megadhatjuk nekik. Hiszen még mindig lehet szavazni a beérkezett „pályamunkákra” ITT.

Szöveg: Polyákné Tóth Nóra, fotó: Szent Jácint-óvoda

Nyíregyházi Egyházmegye

óvoda, oktatás,
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert