Tengerentúli vendégek Hodászon

Tengerentúli vendégek Hodászon

Április 10-én görögkatolikus Szent Liturgián is részt vettek az amerikai vendégek Hodászon.

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2019. április 13. 00:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1812 napja íródott

A táncot kedvelő és aktív éveikben táncot gyakorló nyugdíjas korúak jelentkeztek Amerika számos pontjáról arra a körútra (USA Folk Tour), melyen a Kárpát-medencei néptánc hagyományaival találkozhattak az érdeklődők.

Farkas Zoltán Batyu, a körút megálmodója, aki korábban az Egyesült Államokban is oktatott néptáncot, Magyarországról szervezte a kulturális körutat az amerikaiak számára – főként – magyarországi helyszínekre. Kinti tánctanár ismerősei segítségével hamar jelentkezett egy busznyi csoport, melynek tagjai Guatemalától New York városon át Washingtonig sokfelől érkeztek.  

Az USA Folk Tour első állomása Budapesten az Országos Táncháztalálkozó volt április 5. és 7. között. Majd Nyíregyházán szállt meg a csoport, ahol a Nyírség Táncegyüttes bemutatóját élvezhették a tengerentúli vendégek, sőt maguk is tanulhattak magyar és cigány táncokat – tudtuk meg a Nyírség Táncegyüttes vezetőjétől, Demarcsek Györgytől. Az itt töltött pár nap egyikén Hodászra is ellátogattak a „táncturisták”, akiket ezen a napon a Hodászi Görögkatolikus Cigány Egyházközség látott vendégül.

Először cigány-magyar nyelvű Szent Liturgián vettek részt, melyet Kanyó Árpád hodászi parókus atya vezetett, majd egy kulturális bemutatónak lehettek szemtanúi és részesei a Hagyományok Házában. A Sója Miklós Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola gyermekeinek hagyományőrző táncbemutatóját cigányzenekar kísérte.  

A cigány kultúra olyan helyszínére érkeztek a külföldi vendégek, ahol a görögkatolikus egyház a cigányoknak kultúrájuk megőrzésében és életkörülményeik javításában is tudott segíteni. Erről, Sója Miklós atya egykori hodászi szolgálatáról, a hodászi cigányság sorsának alakulásáról és a görögkatolikus egyház sajátosságairól is beszélt Kanyó Árpád atya a csoportnak tartott előadásában, melynek végén kérdéseket is feltehettek a vendégek.

A néptánckörút továbbfolytatódik, többek Szlovákiában, ahol gömöri táncokkal, és Mezőkövesden, ahol matyó hagyományokkal ismerkedhetnek az amerikaiak.

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

Hodász, cigánypasztoráció
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert