Isten békéje minden körülmények közt megerősít minket – papszentelés volt Máriapócson

Isten békéje minden körülmények közt megerősít minket – papszentelés volt Máriapócson

„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!” – Pál apostol szavaival tanította a híveket Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök virágvasárnap Máriapócson, ahol a Szent Liturgia során pappá szentelte Karakó Roland diakónust.

Szöveg: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra, Magyar Richárd, Gánicz Tamás2019. április 16. 15:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 234 napja íródott

„Jézus örömmel vonul be Jeruzsálembe, annak ellenére, hogy tudja, milyen megpróbáltatás, nehézség, szenvedés vár rá: elfogadja az emberek köszöntését, együtt tud örülni velük.” Kezdte prédikációját Szocska A. Ábel püspök Máriapócson április 14-én, virágvasárnap.

E szavakat nemcsak a híveknek, de a szentelés előtt álló Karakó Roland diakónusnak is címezte, hiszen vele később, papként időnként előfordulhat, hogy szíve fájdalommal van tele, mégis örömmel kell majd hirdetnie az embereknek az Evangéliumot. Krisztus tanít meg minket arra, hogyan tudjuk elfogadni a megpróbáltatásokat: lelki békével. Pál apostol a filippiekhez írt levelében magyarázza meg, hogyan juthatunk erre a lelki békére:

„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! Jóságotok legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel van! Semmiért se aggódjatok, hanem minden körülmények között imádság és könyörgés által hálaadással tárjátok kéréseiteket Isten elé! És Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.” (Fil4,4-7)

Jézus máshogyan örül, mint a világ: „minden élethelyzetben békével haladni az úton, teljesítvén a mennyei Atya akaratát” – mondta a püspök. A papoknak és főpásztornak ezt a krisztusi örömöt kell eljuttatnia másokhoz. Isten békéjét elnyerni úgy lehet: „ami igaz, ami nemes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jó hírű, azaz ami kiváló és dicséretes, arra figyeljetek! […] azt tegyétek, és veletek lesz a béke Istene!” – idézte újra az apostol szavait a főpásztor.

Ábel püspök a pásztorbotjára kötött barkaágat adta jelképes ajándékul a szentelendőnek: „Isten békéje minden körülmények közt megerősít minket – az ebből fakadó örömre emlékeztessen ez a megszentelt barka”.

Az ünnepi alkalmon jelen volt a kegyhelyigazgató Orosz István atya mellett dr. Papp Tibor főhelynök atya, valamint paptestvérek, köztük Pásztor István nyírkarászi parókus atya, aki gyermekkorától ismeri Roland atyát és kíséri útját, most, a szentélyben is karonfogva kísérte a fiatalembert, hogy megérkezzen az oltárhoz, s térdet hajtson az Isten és püspöke áldásáért.

A szentelés szertatása után papi szolgálatában először áldoztatott, adott áldást és mirovált Roland atya, akinek választott jelmondata: „Akiket Isten lelke vezérel, azok Isten fiai.”

A hívekkel teli máriapócsi kegytemplomban nemcsak virágvasárnap örömét, de a görögkatolikus egyház bővülésének, Karakó Roland áldozópappá szentelésének az örömét is megélhették a jelenlévők.  

Az Ábel püspöktől kapott jelképes ajándék emlékezetessé válhat Roland atyának, hiszen a Szent Liturgia végén ő maga szentelhette meg a barkákat, s oszthatta szét az emberek között a krisztusi öröm szimbólumát.

Karakó Roland 1991. május 17-én született, Kisvárdán. Szüleivel és testvéreivel Gyulaházán nevelkedett, ahol a helyi általános iskolában tanult. Majd a gimnáziumot Kisvárdán, a Bessenyei György Gimnázium és Kollégium Arany János Tehetséggondozó tagozatán végezte. 2011-ben, közvetlenül az érettségi után jelentkezett a szemináriumba. Szociális éve első felét Hajdúnánáson töltötte, ahol a lakásotthonokban segített, majd Dublinban, a Bárka közösségnél töltött el hosszabb időt. 2018. június 24-én főiskolai diplomát szerzett, és ugyanebben az évben házasságot kötött Karakó-Iván Nikolettával. 2018. október 14-én Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök diakónussá szentelte Nyírkarászon. Papi szolgálatát Máriapócson kezdi.

Szöveg: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra, Magyar Richárd, Gánicz Tamás

Nyíregyházi Egyházmegye

papszentelés, Máriapócs, Szocska Ábel, Karakó Roland
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert