Úgy vagyunk itt jelen, mint Jézus a tanítványaival – nagycsütörtök a székesegyházban

Úgy vagyunk itt jelen, mint Jézus a tanítványaival – nagycsütörtök a székesegyházban

Nagycsütörtökön, április 18-án az egyházmegye papsága együtt szolgált főpásztorával, Szocska A. Ábel püspökkel, aki antimenzionokat szentelt, majd megmosta tizenkét kiválasztott papjának lábát a Nagy Szent Bazil Liturgia után végzett lábmosás szertartásán.

Szöveg: Polyákné Tóth Nóra, fotó: Zadubenszki Norbert2019. április 18. 18:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1997 napja íródott

„Krisztussal a nagyhéten a szenvedés útjára léptünk, hogy lélekben mi is átmenjünk vele együtt a halálon, hogy mi is vele együtt támadjunk fel” – kezdte prédikációját a főpásztor ezen a különleges alkalmon, ahová meghívást kapott az egyházmegye valamennyi papja. „Úgy vagyunk itt jelen, mint Jézus a tanítványaival, aki maga köré gyűjtötte az apostolokat az utolsó vacsora bemutatására zárt ajtók mögött. Az apostolokra bízta, hogy onnantól kezdve az a kenyér – a szavukra – az ő testévé lesz, az a bor – a szavukra – az ő vérévé lesz.”

A főpásztor ekkor köszöni meg a papjainak a szolgálatot, amit Krisztusért vállalnak. Így tett Ábel püspök is – papjaihoz intézve a szentbeszédének szavait. A papi összetartozást fejezi ki az is, hogy az ezen a napon megszentelt antimenzionokat, díszes ereklyekendőket minden egyházközségbe el fogják juttatni, hogy minden egyházközség lelkipásztora ugyanolyan (Krisztus keresztről történő levételét és tiszta gyolcsba göngyölését ábrázoló) ereklyekendőre helyezhesse az adományokat.

Antimenziont csak nagycsütörtökön szentelhet a püspök.

 

Az egyház manapság is üldöztetést szenved a kétely és megszólás formájában, ezért „a papokat meg kell erősíteni abban, hogy minden körülmények között álljanak helyt, legyenek erősek. A papoknak tanúságot kell tenniük erről a hivatásról az emberek előtt, amely olyan, ahogyan Új Teológus Szent Simeon jellemezte, mint a király küldöttje” – magyarázta a hierarcha. Egy király meghívását, aki gazdagságot ígér, nehezen utasítanánk vissza, mégis „a papnak, aki a mennyei király küldöttje, napjainkban is sokan nemet mondanak”. Arra buzdította hallgatóságát, hogy segítsék az egyházat és a papokat, hogy méltón hirdethessék, a tiszta Evangéliumot, melyet Krisztustól kaptak.

Arra is emlékeztetett mindenkit, hogy ez a hivatás nagy felelősséggel jár, hiszen számot kell majd róla adni. Aranyszájú Szent János szavaira emlékezetett, aki kemény szavakkal mondott bírálatot a papoknak: „vigyázzatok, hogyan éltek, mert a papok közül nem sokan jutnak az üdvösségre.” Ezért fontos példát adni a papnak: azt cselekedni, amit Jézus Krisztus tett, aki alázatosan megmosta tanítványai lábát, s ennek továbbvitelére biztatta őket.

Ábel püspök zárásként megfogalmazta üzenetét a papoknak: „köszönöm a szolgálatukat, s arra kérem őket, tartsanak ki, hűségesen végezzék a Krisztustól kapott megbízatást, alázattal és szeretettel, ahogy azt Jézustól tanulták.”

A főpásztor, homíliája után vörösborral vegyített rózsavízzel hintette meg, szentelt olajjal és müróval kente meg Szocska A. Ábel atya az antimenzionokat, melyekben Boldog Gojdics Pál ereklyéit helyezte el.

Majd a liturgia záróáldása után kezdetét vette a lábmosás. Tizenkét kiválasztott egyházmegyés papjának, köztük két helynökének, Papp Tibor főhelynöknek és Szabó Tamás pasztorális helynöknek is megmosta lábát.

Az ünnepélyes szertartást záró, a püspök által elmondott imában ennek a cselekedetnek a lenyomata fogalmazódott meg:

„Példát adtál szent tanítványaidnak az alázatosságra és az egymás iránt való szeretetre. Te, Uralkodó, jöjj most méltatlan szolgáid közé, akik példádat követik, mosd le rólunk lelkünk minden szennyét és tisztátalanságát, hogy megtisztulva a bűneink folytán ránk tapadt portól, s a szeretet törlőjével egymást megtörölve kedvedben járhassunk életünk minden napján és színed előtt kegyelemre találjunk.”

Szöveg: Polyákné Tóth Nóra, fotó: Zadubenszki Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye

nagycsütörtök, lábmosás
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert