500 nap és eljön a nap

500 nap és eljön a nap

Éppen 500 nap van hátra a Magyarországon rendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusig (NEK) – ebből az alkalomból 500 fős kórus énekelt Budapesten a Szent István Bazilika előtt csütörtökön. A kórustagok pólójukon a NEK mottóját viselték: "Minden forrásom belőled fakad". 

Forrás: NEK, fotó: NEK, Ambrus Marcsi2019. május 2. 14:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1982 napja íródott

„Mottónk a 87. zsoltár utolsó sora. Előtte Jeruzsálemről van szó a zsoltárban. Arról, hogy minden nép ott született. Egyiptomiak, babiloniak – mindenki, akit akkor idegennek tartottak. Ez tehát azt is jelenti, hogy nekünk a többi néppel tágabb szívű kapcsolatban kell lennünk, mint ahogy megszoktuk” - fogalmazta meg a jövő évi kongresszus lelkipásztori üzenetének magvát Erdő Péter bíboros, az esemény főszervezője, aki maga is jelen volt az 500 napos "visszaszámláló" ünnepségen. 

A visszaszámlálás nem túlzás: a kongresszus jelentősége óriási. Magyarországon eddig csupán egyszer, 1938-ban rendezték meg. 2020 szeptemberében már 52. alkalommal gyűlnek össze a világ katolikusai és mindazok, akik együtt szeretnék megünnepelni Jézus Krisztus valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben. A Kongresszus tehát – hangozzék bár elnevezése rendkívül komolyan – ez esetben korántsem tudományos konferenciát jelöl, hanem ünnepet. Egész héten át tartó színes, nyitott, változatos programokat kínáló eseménysort: szabadtéri misék, koncertek, történelmi városnézés, családi programok követik majd egymást, hogy Jézus Krisztus valóságos jelenléte hozzásegítse a résztvevőket a megbékéléshez.

A rendezvény fontosságát jelzi, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Tanácsának tagjai és nemzeti küldöttei jövő héten, május 8. és 11. között a magyar fővárosba látogatnak, hogy megtekintsék a 2020-as kongresszus főbb helyszíneit (Hungexpo, Hősök tere, Szent István Bazilika, Kossuth tér, Esztergom). A küldöttek tájékozódnak a tervezett programokról, az előkészületek állásáról. Az eseményen köszöntőt mond Áder János köztársasági elnök, a Parlamentben pedig Kövér László házelnök fogadja a küldötteket.

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról további információ:

www.iec2020.hu

facebook.com/nek2020

instagram.com/nek2020budapest

Sajtókapcsolat:

Zsuffa Tünde (+36203169758)

media@iec2020.hu

Forrás: NEK, fotó: NEK, Ambrus Marcsi

Nyíregyházi Egyházmegye

IEC2020, flashmob
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert