A hiteles kereszténység a legnagyobb misszió – három püspök kötetét mutatták be Nyíregyházán

A hiteles kereszténység a legnagyobb misszió – három püspök kötetét mutatták be Nyíregyházán

Már biztosan nem kerül a lámpa fénye véka alá, hanem ragyog a lámpatartóról a krisztusi világosság: az ökumenikus párbeszéd jegyében keresték a húsvét és a kereszténység legnagyobb titkát a Hogy a lámpatartóra tegyék című beszélgető könyv megszólalói, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek, Fekete Károly református és Palánki Ferenc római katolikus püspökök, akik május 7-én tartottak kötetbemutatót Nyíregyházán, a református gyülekezeti teremben.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2019. május 13. 16:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1975 napja íródott

A beszélgetést, éppen úgy, ahogyan a kötetben, Elmer István író, újságíró moderálta, aki már nem először készített hasonló interjúkönyvet – korábban külön-külön Palánki püspökkel és Fülöp érsekkel beszélgetett hasonló módon. A kötet elkészítése, ahogyan a szerkesztőjétől megtudtuk, háromnegyed évet vett igénybe, és ebben az is közrejátszott, hogy nehéz volt közös időpontot találni a három püspök közös székhelyén, Debrecenben.

A püspökök számára nem volt ismeretlen a szituáció, hogy közös asztalnál beszélgessenek teológiai kérdésekről, ugyanis még Bosák Nándor kiérdemesült püspök hagyományának folytatásaként havonta találkoznak a civis városban: megteremtve ezzel a felekezetek és testvéregyházak közti párbeszéd lehetőségét. „Debrecen mintaként áll előttem, hiszen itt bebizonyosodott, hogy élő, ökumenikus szellemben, a kereszténységre rárakódott előítéleteken felülemelkedve lehet beszélgetni, ahol a láthatatlan egyház az isteni valóság, az egység felé mutat” – mondta Elmer István.

A könyv születéséről faggatva a szerkesztőt az is kiderült, hogy a püspökök – akárcsak a kötetbemutató alkalmon – közvetlenül, egymásra figyelve, ugyanakkor tudományos és a pasztorális szemléletet is szeme előtt tartva, vallási ismeretektől függetlenül is mindenki számára befogadható módón nyilatkoztak az egyes kérdésekben.

A kötetbemutatón a református egyházközség nevében dr. Gaál Sándor esperes, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége nyíregyházi csoportjának nevében Franczelné Bor Mária köszöntötte a megjelenteket, majd Elmer István indította a beszélgetést. A felmerülő témák között az első az Európában, Magyarországon megjelenő 21. századi emberkép volt: Fekete Károly püspök szerint az embert, helyének megtalálásában (a végletek között) az Istenre szorultság segíti. A kereszténység helyzetéről gondolkodva Kocsis Fülöp érsek a kereszténység „kisebbségi” voltának kihívásáról beszélt, melyben éppúgy szükség van a belső és a külső misszióra egyaránt, s ez utóbbiban is egységet kell alkotni a társegyházakkal.

Fekete Károly hozzátette: „a hiteles kereszténység a legnagyobb misszió, vagyis a kimondott szónak legyen aranyfedezete, a kimondott szót meg is kell élni.” A kérdések érintették a kereszténység, az Eucharisztia és a feltámadás mibenlétét is.

A kötetbemutatón kiderült, hogy a húsvét üzenete túlmutat magán az ünnepen.

A jelenlévőknek lehetőségük nyílt a könyv dedikáltatására.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

cigánypasztoráció, kerekasztal
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert