Jézussal együtt az embert kezdjük el keresni! – kerekasztal-beszélgetés a roma fiatalok iskolai integrációjáról

Jézussal együtt az embert kezdjük el keresni! – kerekasztal-beszélgetés a roma fiatalok iskolai integrációjáról

A Mária Rádióban is követhették az érdeklődők május 7-én az immár hatodik alkalommal megrendezett cigánypasztorációs kerekasztal-beszélgetést. A tudományos megállapítások és a pasztoráció képviselőinek meglátásain túl maguk a cigány fiatalok mondhatták el állásfoglalásukat a témában.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2019. május 9. 12:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1978 napja íródott

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola adott otthont – immár ötödször – a soron következő cigánypasztorációs kerekasztal-beszélgetésnek, melyet megálmodója és lebonyolítója, dr. Inántsy-Pap Ágnes főiskolai tanár nyitott meg május 7-én.

Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök levelét is ő olvasta fel, melyben a főpásztor köszöntötte, és Pál apostol Timóteusnak írt levelében olvasható szavakkal buzdította a mostani rendezvény főszereplőit, a fiatalokat: „Senki ne becsüljön le ifjú korod miatt, de légy is a hívek példaképe beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben és tisztaságban.” A téma ugyanis ezúttal a roma fiatalok iskolai integrációja volt. A püspök a roma fiatalok megszólításának, tanúságtételének, valamint a velük való párbeszédnek elengedhetetlen voltára hívta fel a hallgatók figyelmét.

Ennek a gondolatnak nem ellentmondva, de egy pap szájából meghökkentő kijelentéssel kezdte beszédét a kerekasztal-beszélgetés egyik meghívott vendége, Szabó Tamás pasztorális helynök: „nem hiszek a cigánypasztorációban”. E vallomással „nem az elmúlt évtizedek kemény munkáját, Sója Miklós bácsi csodálatos művét” kisebbítette, hanem annak a reményének kiindulópontja volt, hogy a 21. századi társadalomban már csak (ember)pasztorációról kelljen beszélni, hogy végre „Jézussal együtt az embert kezdjük el keresni. Se Ádám, se Éva nem kapott nemzeti mivoltot, még a nyelvek sokszínűsége a bűn következménye volt”– mondta.

„Hiszek a kenyér erejében, az Egy kenyérben, melyből egyaránt részesül cigány és magyar, hiszen egy atyának vagyunk a gyermekei.” Végezetül a legfontosabb közös pontot emelte feladatként mindenki elé: „Bár az anyanyelvünk sokszor különböző, újra és újra tanulnunk kell a közös Atyanyelvünket beszélni, melyre Jézus is tanít minket: a szeretet nyelvét.”

A KHS méréseire támaszkodva dr. Jenei Teréz PhD, a Nyíregyházi Egyetem Óvó- és Tanítóképző Intézet vezetője tartott gondolatébresztő előadást Siker vagy kudarc – a cigány, roma gyerekek iskolai szocializációja címmel, melyből kiderült, hogy az ezen a téren elért eredmények megítélése viszonylagos. A siker például, hogy az elmúlt évtizedekhez képest az analfabetizmus is csökkent a romák körében, de emellett ott a kudarc, hogy a középiskolában és főként a felsőoktatásban sincsenek még számottevően jelen. Az okokat és megoldásokat keresve lehetőségeket vázolt fel a tanárnő.

A kerekasztal további résztvevői voltak a Szent Bazil Oktatási Központ két tanulója, a Sója Miklós Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola két diákja, a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium egy hallgatója, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola egy papnövendéke és egy hölgy, aki a felnőttoktatásba sikeresen kapcsolódott vissza.

Az est hátralévő részében velük beszélgetett a szervező, Inántsy- Pap Ágnes, aki példaképükről, a jövőbeli álmaikról, oktatási intézményeikben megélt cigány identitásukról faggatta őket. Arra is választ próbáltak keresni a jelenlévők – a nézők soraiból érkező kérdésekkel együtt, miben tud másat nyújtani egy egyházi fenntartású iskola, mint egy állami fenntartásúhoz képest.

A főiskola által szervezett Cigánypasztoráció a görögkatolikus egyházban című programsorozatnak a mostanival együtt hat alkalma volt már: az első kerekasztal-beszélgetés középpontjában Sója Miklós görögkatolikus pap munkássága állt, míg a második a roma emberek vallásosságát kutatta. A harmadik alkalom középpontjában a katolikus egyházon belüli romapasztoráció állt, a negyedik alkalommal pedig a romák oktatásának neveléstudományi vonatkozásait vizsgálták meg, fókuszba helyezve a különböző oktatási formákat. Az ötödik alkalommal a roma testvérek a cigánypasztorációval kapcsolatos gondolataikat osztották meg a közönséggel.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

cigánypasztoráció, kerekasztal
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert