Tanulmányi kirándulás Hodászon

Tanulmányi kirándulás Hodászon

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem Romológia Tanszékének szervezésében május 9-én a 3. évfolyam nappali tagozatos tanító szakos hallgatói tanulmányi kiránduláson vettek részt Hodászon Berek Sándor vezetésével, aki beszámolót is írt a látogatásról.

Forrás: dr. Berek Sándor, fotó: Kanyó Mária2019. május 22. 14:06

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1970 napja íródott

Az egyetem az egyetlen olyan felsőoktatási intézmény, ahol minden nappali tagozaton végzett hallgató részt vesz romológiai képzésben. A látogatás első helyszíne a településen a görögkatolikus cigánytemplom volt, amely Csanády Gábor tervei alapján épült 1995-ben. A községnek ezen a részén lakik a cerhári – lovári nyelvet beszélő oláh cigány közösség. A cigánytemplomnál Kanyó Árpád atya fogadott bennünket, meleg szívvel. Az atya elmesélte nekünk a görögkatolikus cigány közösség megszerveződésének történetét, ezen belül is a templom építésének nehézségeit és Sója Miklós atya tevékenységét, aki közvetítette az Evangélium üzenetét, és gondviselője lett a szegénységben élőknek. Eközben meghallgattunk néhány éneket is cigány nyelven a görögkatolikus cigány közösség tagjainak előadásában. Látogatásunk következő helyszínei voltak a Családok Átmeneti Otthona és a bentlakó Szociális Otthon, ezek az intézmények a templom mellett működnek. Szintén itt található a tanoda is, amely rövidebb szünet után várhatóan ismét megnyílik, segítve a nehéz szociális helyzetben élő gyerekek képességfejlesztését. Ezt követően jártunk az Angyalok Kertje Óvodában, ahol közel 60 gyerekkel foglalkoznak két csoportban. Az épület jól felszerelt, szépen, igényesen kialakított helyszíne az oktató-nevelő tevékenységnek. Tornaterem, valamint sószoba is rendelkezésére áll a gyerekeknek. Szintén ebben az épületben található a Helytörténeti Gyűjtemény, sok-sok fényképpel, tablókba rendezve.

Forrás: dr. Berek Sándor, fotó: Kanyó Mária

Nyíregyházi Egyházmegye

Hodász, cigánypasztoráció
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert