Identitás, mint erőforrás – háromnapos cigánypasztorációs konferencia három helyszínen

Identitás, mint erőforrás – háromnapos cigánypasztorációs konferencia három helyszínen

A Boldog Ceferino Intézet ismét háromnapos konferenciát szervezett a Nyíregyházi Egyházmegye területén.

Szöveg: Orosz Rita, fotó: Kanyó Mária2019. május 23. 12:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1964 napja íródott

A kiváló együttműködésnek köszönhetően az EFOP-5.2.2-17-2017-00046-os pályázat keretein belül korábban Hodászon és Tuzséron találkoztak a cigánypasztorációban tevékenykedő szakemberek és önkéntesek.

A mostani, májusi találkozó változatos volt a helyszíneket illetően: első nap Kántorjánosiban, második nap Hodászon, harmadik nap Nyírkátán kínált programokat a konferencia.

Két témát jártak körül a résztvevők: „Identitás, mint erőforrás”, illetve sok szó esett a missziós lelkületről.

Köszönet illeti a helyi atyákat, Kerezsi Jánost, Kanyó Árpádot és Magyar Lászlót, akik előadást is tartottak. A vezérfonál Bari József kezében volt, aki személyes tapasztalataira alapozva tanított, beszélgetett, biztatott, s Bángi-Magyar Anna főszervezővel műhelymunkát is tartott. A kispapok cigánypasztorációba történő bevonásáról a Nyíregyházi Egyházmegye referensi feladatait ellátó Orosz Rita beszélt. A nyírkátai Együtt Segítsünk Egymáson Egyesület munkáját Nagy Zoltán mutatta be.

Minden vendéglátó közösség lehetőséget kapott arra is, hogy a többiekkel mélyebben megismertesse a helyi eredményeket, nehézségeket és örömöket. Sőt, partnerintézmények meglátogatása is belefért a programba.

A Ceferino Intézet következő, ehhez hasonló konferenciája Hódmezővásárhelyen lesz, de minden bizonnyal találkozunk még velük a jövőben görögkatolikus közösségekben is.

Szöveg: Orosz Rita, fotó: Kanyó Mária

Nyíregyházi Egyházmegye

cigánypasztoráció, Ceferino
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert