2019. június 8-án került sor a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat fenntartásában működő Gyermekvédelmi Központok éves zarándoklatára. – A Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ munkatársainak és a Trispó Zoltán Istvánnak, a Debreceni és Nyírségi Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ nevében írt beszámolóját szerkesztve közöljük.
A Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ apraja-nagyja – nevelőszülők és nevelt gyermekeik, a lakásotthonban dolgozó gyermekfelügyelők, a lakásotthonok vezetői, a központi irodában dolgozó különféle szakemberek, pszichológusok, fejlesztő pedagógusok, a vezetőség minden tagja, és ami a legfontosabb: a gyerekek – reggel 7-kor indultak Hajdúnánásról autóbusszal Nagykállóba, ahol saját faragott kereszttel, lelki vezetőkkel és egy diakónussal a csapat élén megkezdték a gyalogos zarándoklatot Máriapócsra.
Közben útra keltek a Debreceni és Nyírségi Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ gyermekei és az őket kísérő felnőttek is Gánicz László atya vezetésével, akik Nyírbogátról indulva szerették volna teljesíteni a tizenkét kilométernyi távot. A Nyírbogáthoz vezető úton a busz ékszíja elszakadt, így a gyalogos zarándoklat ennek a csoportnak a tervezetteknél hamarabb kezdődött el
A hajdúsági gyermekvédelmis zarándoklok – csak úgy, mint a Debrecen-nyírségi központ tagjai megpihentek és hálát adtak az útmenti kereszteknél – a kállósemjéni parókus vendégszeretetét is élvezhették az út során.
Máriapócson a bazilika előtti téren várták meg egymást a gyermekvédelmi központok csoportjai.
A kegytemplomban Gánicz László lelki vezető végezte a Paraklisz szertartását, az atya egy kis bibliai történetbe ágyazva köszönte meg a résztvevők kitartását.
A közös ebéd és együtt töltött idő után lelkileg feltöltődve indultak haza a zarándokok.
Forrás és fotó: Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 | 3 |
4 | |||
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 | 13 | 14 |
15 |
16 | 17 | 18 |
19 |
20 | 21 |
22 |
23 | 24 | 25 |
26 | 27 |
28 |
29 |
30 |