Képviselőtestületi eskü a kertvárosi Szent Kereszt tiszteletére szentelt templomban

Képviselőtestületi eskü a kertvárosi Szent Kereszt tiszteletére szentelt templomban

Meghitt, bensőséges ünnep keretében tette le esküjét vasárnap a Nyíregyháza-Kertvárosi Parókia megújult képviselőtestületének tagsága.

Nyíregyházi Egyházmegye2019. július 1. 10:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1732 napja íródott

A Szent Liturgián Szabó Tamás pasztorális helynök osztotta meg gondolatait arról, mit jelent a testületi tagok „jel” szerepe, s hogyan kell megélniük e hivatásukat. A hitvallás letétele után a tagság ünnepélyesen ígéretet tett arra, hogy az egyházközség lelki, erkölcsi és anyagi érdekeit védve fog munkálkodni.

A liturgia végén Obbágy László parókus személyes szavakkal köszöntötte Gagna Sándort és Ladik Jánost, akik 70. életévük betöltésével már nem voltak újraválaszthatóak, de tiszteletbeli tagként a közösség továbbra is számít munkájukra, bölcs tanácsaikra. A parókia világi elnökének a parókus továbbra is Vaszkun Istvánt javasolja, aki immár két évtizede áll imádságos, rendíthetetlen hűséggel a testület élén. A jegyzői teendőkre dr. Tóth Illés kap felkérést; ő a korábbiakban is ezt a feladatkört látta el, odaadóan, következetesen.

Az egyházközség a tegnapi napon köszönetet mondott Virág László atyának is, akit főpásztora július elsejével kórházlelkészi beosztásba helyezett. László atya a Huszár-telepi Sója Miklós Iskola lelki vezetőjeként éveken keresztül segédkezett a kertvárosi templomban; liturgikus helyettesítéseivel, megbízható gyóntatói szolgálatával, sajátos humorral fűszerezett, személyes hangvételű szentbeszédeivel jelentősen segítette a parókus munkáját.

A szertartást követően szerény agapé keretében került sor a megújult képviselőtestület első jelképes „fogadóórájára”, amely a tervekről, az egyházközség jövőjéről szóló beszélgetéssel gazdagította a napot.

Nyíregyházi Egyházmegye

képviselőtestület,




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert