Jóban sántikáltunk - avagy egy őszinte vallomás a 22+ ról

Jóban sántikáltunk - avagy egy őszinte vallomás a 22+ ról

Idén már harmadszorra keltek útra 22+ zarándokai Tokajból Máriapócsra. A zarándoklat ugyan véget ért, de az út tanulsága, az élmény maradandó. Az alábbiakban Kruppa Terézia beszámolóját olvashatják.

Forrás: Miskolci Egyházmegye, szöveg: Kruppa Terézia, fotó: Trestyánszki Csaba2019. július 26. 12:20

„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők” (Jn 15,5) mottóval indult az immár harmadjára megrendezett 22+ Zarándoklat, ahol idén - hol gyümölcsérlelő melegben, hol frissítő záporban – mintegy 100 fiatal felnőtt igyekezett Máriapócs felé. A 22 + Zarándoklat három évvel ezelőtt indult azoknak a fiatal felnőtteknek, akik korábban a 16+ Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat lelkes résztvevői voltak, és továbbra is szeretnének ilyen módon lelkileg feltöltődni, valamint azoknak az újonnan becsatlakozó, Istent kereső fiataloknak, akik szeretnének ennek a közösségnek a részesei lenni.

Ami a zarándoklat fizikai részét illeti, rutinos zarándokként úgy éreztem, hogy nem érhet meglepetés, hiszen hazai pályán vagyok. Készültem kényelmes cipővel, esőkabáttal, szúnyogriasztóval, naptejjel, sapkával és mindennel, ami csak jól jött azon a hét ifjúsági zarándoklaton, amin részt vettem az elmúlt 10 évben. A zarándoklat előtti napokban ugyan kicsit beteg voltam, de úgy gondoltam, hogy ezt a két nap gyaloglást a korábbi öt napos zarándoklatokhoz képest meg sem fogom érezni. Tudtam, hogy meleg lesz, tudtam, hogy lehet esni fog, de azt is tudtam, hogy ilyenkor valahogy az ember egyfajta „zarándok üzemmódra” kapcsol, ami igazából időjárástól és sokszor fájdalomtól függetlenül viszi előre a lábainkat. Ekkor még nem tudtam, hogy ez a zarándoklat nem várt kihívásokat fog tartogatni számomra.

Tokajból, egy korai utrenye után több mint hetvenen vágtunk neki az előttünk álló bő 30 km-es távnak. Péntek este, Nyíregyházán további zarándokok csatlakoztak hozzánk, így érkeztünk végül Máriapócsra az Illés napi búcsúra. Az út során a velünk zarándokló atyáktól és püspökatyáktól az elmélkedésekben a szőlőskert, a szőlővessző, a metszés, a termés, és a jó bor párhuzamain keresztül hallhattunk Isten és az emberek kapcsolatáról. Közösen gondolkodtunk el azon, hogy hol is vagyunk jelenleg ebben a folyamatban, és hogy személyesen a mi életünk eddig milyen gyümölcsöket hozott. Az egyik elmélkedés során felmerült, hogy nem mindenhol terem olyan szőlő, amiből jó bort lehet készíteni, emiatt különösen fontos, hogy elvigyük másoknak a jó termőterületekről származó termést. Körülnéztem magam körül, és az volt az érzésem, hogy ez a közösség, amiben felnőttem, egy olyan kert, ahol jó gyümölcsöt lehet hozni, és ahonnan másoknak is lehet vinni pár kosárral. Ebben a közösségben a zarándoklatot nem egyedül kell végig csinálni. Tizenhat éves koromtól kezdve minden évben nagyon vártam a zarándoklatot, mert tudtam, hogy ott lesznek a legjobb barátaim, az unokatestvéreim és még sok más ismerős, akiket nagyon szeretek. Szerettem a zarándokpólót, az ablakokól és kapukból integető idős néniket, és hogy nem volt ciki, ha a templomban kicsit elaludtál, mert hát ott mindenki épp megfáradt zarándok volt. Szerettem a „Bömbi Rádiót”, a zarándokindulókat, a sántikáló embereket, azt, hogy a zarándokház tetőtéri zuhanyzójából egy kis ablakon pont a templom előtti térre lehetett látni, és hogy egy jó Akatisztoszhoz soha nem lehettél túl fáradt.

Ebben a 22+ Zarándoklatban az volt a különleges, hogy egyszerre volt olyan, mint régen, és mégis egészen más. Előrehaladott korunkra tekintettel idén ágyakban aludtunk és kevesebb napot gyalogoltunk, ugyanakkor a hosszabb napi távok és az intenzív program miatt talán ugyanúgy elfáradtunk a két nap alatt, mint korábban az öt nap alatt. Én már az első nap végén éreztem a kimerültséget, és azt is, hogy a következő nap nehezemre fog esni. Minden alkalommal, mikor elindulok Nyíregyházáról Máriapócsra, rájövök, hogy mindig egy kicsivel messzebb van a templom, mint gondoltam. Az utolsó földút szakaszon már mindannyian nagyon küzdöttünk, mindenki arcán láttam a fáradtságot. Habár már a zarándoklat előtt is kicsit le voltam gyengülve, nem gondoltam, hogy azt fogom érezni, hogy már a pár kilométerre lévő betonútig sem tudok elmenni, hogy a kocsi felvegyen. Borzasztó érzés volt. Négy kilométerre a céltól beszálltam a kocsiba. El se hittem, hogy legalább addig sikerült eljutnom, de nagyon szomorú voltam, hogy nem tudtam önerőből megcsinálni. Ott ültem az anyósülésen, néztem ahogy a többiek haladnak tovább, és folytak a könnyeim. Sokan odajöttek, segítettek, bátorítottak. Már nem is a szomorúságtól könnyeztem, hanem a boldogságtól, ahogy néztem az autó mellett elhaladó zarándoktársak, barátok kicsit bicegő, de elszánt lépteit. Ennek a zarándoklatnak az egyik lételeme, hogy együtt megyünk. Ott vagyunk egymásnak és sokszor egymásra vagyunk utalva. Egymást segítjük egy hosszú zarándokúton.

A 22+ Zarándoklat nem csak azért jó, mert nosztalgiázni lehet, hanem azért, mert részesei lehetünk egymás zarándokútjának. Nem azért indulunk el újra is újra, mert nem tudunk elszakadni a régi emlékektől, hanem mert részesei akarunk lenni ennek az élő, és folyamatosan fejlődő közösségnek. Jó érzés, hogy sokan együtt éltük át, ahogy új zarándokház épült a régi mellé, vagy ahogy új térkövek kerültek a főtérre. Jó érzés látni, hogy azok a kispapok, akik még pár éve velünk gyalogoltak, most sokan már felelősségteljes atyák és családapák lettek. A búcsún állva, ha végig nézünk a tömegen, sok ismerőst látunk. Jegyeseket, házasokat, apukákat és anyukákat, és elmosolyodunk, mert feljön egy-egy emlék, ahogy valahol együtt bicegünk a poros úton két távoli templomtorony felé.  

Forrás: Miskolci Egyházmegye, szöveg: Kruppa Terézia, fotó: Trestyánszki Csaba

Nyíregyházi Egyházmegye

zarándoklat, 22+, ifjúság
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert