A Missziós Kereszt érkezésére is készültek a Miskolci Egyházmegye papi rekollekcióján

A Missziós Kereszt érkezésére is készültek a Miskolci Egyházmegye papi rekollekcióján

A várakozás jegyében szervezték a papok legutóbbi rekollekcióját a Miskolci Egyházmegyében. Az előadást Szabó Tamás, a Nyíregyházi Egyházmegye pasztorális helynöke tartotta.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye2019. szeptember 23. 11:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1840 napja íródott

Atanáz püspök a mostani rekollekcióra Szabó Tamás atyát hívta vendégül. Tamás atya Nyíregyháza- Örökösföldön teljesít szolgálatot, ahol tavaly már fogadták a Missziós keresztet, így személyes élményeit és tapasztalatait is megosztotta a jelenlévőkkel.

Tamás atya előadásában többek között e két szó; misszió és kereszt szavakban rejlő feladatokat és küldetést tárta a Miskolci Egyházmegye papsága elé. A missziós feladatok ellátása több területet foglal magába; pasztorációt, evangelizációt, és preaevangelizációt is. Ezek mindegyike más-más megközelítést és módszereket igényel a lelkipásztoroktól.

Majd Szent Pál apostol jól ismert, a keresztről szóló tanításának segítségével világított rá mit is jelent számunkra a kereszt:„nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje” (1Kor1,18). „Krisztus számára a kereszt küldetésének jele és eszköze. Ezért a kereszt számunkra egyéni küldetésünk felismerése, elfogadása és megvalósítása. Kereszt a családom, a munkám, a közösségben vállalt szerepem, kereszt a tanulásom, a barátságom, egész életem. S bár ez sok esetben nem látványos, de a teremtés csodálatos tervébe belesimulva érthetjük, érezhetjük létünk valódi értelmét, célját.” – mondta Tamás atya a rekollekción.

A Missziós kereszt 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szimbóluma. A három méter húsz centi magas, bronz borításokkal díszített tölgyfa kereszt 2007-ben készült el, Ozsvári Csaba ötvösművész alkotása. Közepére Szent Kereszt-ereklyét helyeztek el, körülötte, a leveles díszek fordulataiban huszonnyolc magyar, illetve magyar vonatkozású szent ereklyéi találhatók. Ferenc pápa 2017 novemberében áldotta meg a keresztet Rómában, a magyar püspökök "ad limina" látogatása alkalmával. (A keresztről készült kisfilm ide kattintva tekinthető meg.)

A MISSZIÓS KERESZT állomásairól és a részletes programokról a Miskolci Egyházmegye honlapjáról tájékozódhatnak.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

Missziós Kereszt, rekollekció, Szabó Tamás
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert