Új templomot szenteltek Vásárosnaményban

Új templomot szenteltek Vásárosnaményban

Kocsis Fülöp érsek-metropolita szentelte fel augusztus 21-én a vásárosnaményi egyházközség új templomát

Fotó: Vándor Ilka2016. augusztus 22. 16:39

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2775 napja íródott

A Szent Demeter vértanú nevére keresztelt templom alapkövét 2008 októberében tették le, az építkezés pedig 2011 májusában kezdődött el. Néhány év szünet után 2015 tavaszán kezdődött el a templom építése, novemberre érte el az épület a szerkezetkész állapotot. A teljesen elkészült templomot 2016. augusztus 21-én Kocsis Fülöp érsek-metropolita szentelte fel. A szertartáson az egyházközség korábbi parókusai (Dalanics Zoltán és Lukács Imre), számos görögkatolikus pap és egyházi méltóság mellett ott voltak a vásárosnaményi gyülekezetek papjai és lelkipásztorai is. Részt vett az eseményen Czomba Sándor volt munkaügyi államtitkár, Tilki Attila, a térség országgyűlési képviselője, Baracsi Endre a megyei közgyűlés alelnöke, Filep Sándor polgármester és több környékbeli polgármester is, összesen mintegy hatszáz ember ünnepelt együtt ezen a vasárnapon.

Szent István fődiakónus és első vértanú ereklyéjének körbehordozásá
Szent István fődiakónus és első vértanú ereklyéjének körbehordozása

A templomszentelés szertartása Szent István fődiakónus és első vértanú ereklyéjének körbehordozásával vette kezdetét, ezt az ereklyét helyezték el a templom oltárában. A szentbeszédet Grunda János, a Nyíregyházi Egyházmegye pasztorális referense mondta. Homiliájában párhuzamot vont az újonnan megszentelt templom és a Jákob feje alatt lévő, olajjal leöntött és megszentelt kő között. Az oltár megszentelése által mindkettő ugyanazt üzeni számunkra, amire Jákob az álma után döbbent rá: „Az Úr van ezen a helyen”. Majd kifejtette, hogy miként válik jellé és igazodó ponttá a templom a városlakók számára. Nemcsak külső jel, hanem elsősorban belső jel ez a hely, hiszen az Úr egyszülött Fia által „itt hagyta önmagát a szentségeken keresztül. A szentség pedig nem más, mint külső és láthatatlan jel, mely belső láthatatlan kegyelmet közvetít.”

Monostory Viktória alkotásai láthatók az új templom homlokzatán
Monostory Viktória alkotásai láthatók az új templom homlokzatán

A Telepóczki Miklós építész által megálmodott terveket több kivitelező (alapozás: Gégény Miklós, szerkezetkész állapot: B. Ép. Szolg. Kft, bádogozás, nyílászárók: Magi Balázs, kupola ablakok: Aluschlosser Kft, kulcsrakész kivitelezés: Handel Kft.) valósította meg, és számos különböző anyagi forrás, nagylelkű adományozók és segítőkész emberek tették lehetővé létrejöttét. A templom homlokzatán és kupoláján már láthatók a Monostory Viktória ikonfestő által készített ikonok és tervezik az ikonosztázion kialakítását is, melyet Nagy Sándor fafaragó művész fog elkészíteni.

A parókus köszönti az egyházközség legidősebb tagját
A parókus köszönti az egyházközség legidősebb tagját

A szertartás keretében köszöntötték az egyházközség jelenlévő legidősebb, 99 éves tagját is. Demkó István parókus köszönőbeszédében hálatelt szívvel gondolt vissza az elmúlt egy évre, mely során valóra válhatott egy 11 éve megfogalmazódott álom. A jövőre tekintve azt kérte a hívektől, hogy hozzák el szívükben az újonnan szentelt templomba azokat a lámpásokat, amelyek hitük, jóságuk, kedvességük és istenfélelmük által fognak világítani ezentúl.

Az ünnepség az új kenyér megszentelésével és miroválással zárult, amely után a nagy létszámú vendégseregnek hét üstben főzték a szeretetlakomát.

Fotó: Vándor Ilka

Nyíregyházi Egyházmegye

templomszentelés, Vásárosnamény
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert