Szűz Máriát tisztelték a templombúcsúval és a fotókiállítással is Nyírpazonyban

Szűz Máriát tisztelték a templombúcsúval és a fotókiállítással is Nyírpazonyban

A Nyírpazonyi Görögkatolikus Egyházközség Mária hónapjában, október elején ünnepelte a templom címünnepét, az Istenszülő oltalmát. A búcsúi alkalom ünnepélyességét növelte, hogy egy kegykép-fotósorozat kiállításának megnyitójára is sor került október 6-án.

Szöveg: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Roma Ádám2019. október 7. 15:30

A Szent Liturgián jelen volt a nagy múltú egyházközség minden előző élő szolgálattevője, az egymás munkáját megbecsülő és folytató lelkipásztorok: Kruppa Levente érdi, Terdik Mihály nyírbogáti parókusok, dr. Papp Tibor főhelynök és a házigazda, Grunda János parókus, akik további tizenegy paptestvérrel állták körül az oltárt.

A prédikációt tartó Kruppa atyát Nyírpazony polgármestere, Dubay László köszöntötte, külön kiemelve Levente atyának aznapra eső és az atya feleségének másnap esedékes születésnapját.

Kruppa Levente prédikációjában a templom címünnepéhez kapcsolódott végigvéve Mária teljes életútját, melynek fordulópontjai az egyházi év minden Mária-ünnepén központi szerepet töltenek be a szertartásokon.

A templomban a címünnepre és Mária októberi, kiemelt időszakra eső tiszteletére való tekintettel Fekete András hajdúszoboszlói parókus fotókiállítását is megnyitották ezen a napon. A kiállított fotók az első, 1696-ban könnyező pócsi kegykép másolatainak megörökítései. A másolatok felleléséhez az atya egy Kárpát-medencei utazásra vállalkozott, és így jutott közel többek között a három magyarországi, öt erdélyi, tizenhárom ausztriai, egy csehországi és egy szlovákiai kegykép-másolathoz. Most egy hónapon keresztül – a fénykép közvetítése által – együtt láthatóak ezek az ikonok a nyírpazonyi templomban.

Az ünnepség közös agapéval zárult.

Szöveg: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Roma Ádám

Nyíregyházi Egyházmegye

templombúcsú, Nyírpazony
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert